A munkahelyemen sikerült úgy összeszervezni a dolgokat (sok kolléga közbenjárásával), hogy teljes napra csak 1 napot kellett bemennem, csütörtökön.
Az egy hetet megelőző 3 nap a poklok poklát éltem át. Persze a bajt most is magamnak csináltam. Janának szeptember 24-e a szülinapja. A terveinkben szerepelt a szüleink meglátogatása (amitől rettenetesen ideges lettem, és szinte nem is akartam elhinni, hogy ennyi ismeretség után be akar mutatni a szüleinek), és mivel az én étkezésem katasztrófa, és a hűtőm az esetek többségében teljesen üres, így a megoldandó dolgok listája nagyon nagyo lett. A szülinapján sokat gondolkoztam...nem ismerjük még egymást eléggé ahhoz, hogy értelmes ajándékot vegyek neki, hülyeséget viszont nem akartam. Marad a süti sütés, mind ezt úgy, hogy tudom, nem édesszájú. Kinéztem egy Túrórudi tortát, hogy azzal talán örömet tudok neki okozni.
A szüleihez nem mehetünk üres kézzel. Sokat gondolkoztam, hogy mit lehetne, de semmi nem jutott eszembe. Akkor legyen oda is süti. (Úgy tettem a kigondolás alatt, mintha tudnék sütni)
Főznöm is kell ha itt lesz, mert szerintem férfi lévén neki kevés lesz a fényevés, és a roppanós virsli. Érkezéséig figyeltem nagyon, hogy milyen ételek kerülnek szóba, hogy miket szokott enni reggelire, ebédre, vacsorára.
Ahogy közeledett az idő egyre idegesebb lettem. 3 napig hortam haza a vásárolt cuccokat, a lakásból hiányzó, de a sütéshez szükséges eszközöket, amitől olyan izomlázam volt már keddre...és még messze a vége. Éreztem én, hogy túlidegeskedem a dolgot, de hiába. Szerettem volna már túl lenni mindenen, pedig az nagyon messze volt még. Kedd este Eszter barátnőm fel jött lelkizni, aminek a segítő kéz funkciója is egyértelmű volt. Megycsináltam a tortát, a Zserbót a szüleihez, bepaníroztam a húst az érkezése estéjére, Eszter neki állt a salátának...közben boroztunk ugyan, de nem lettem lazább.
Amikor kezdett kristályosodni, hogy mindennel kész leszek, akkor már az együtt töltött hét miatt idegeskedtem, hogy mit csinál, amikor én dolgozom, hogy a szülei utálni fognak-e, a szüleim jól fogadják-e, hogy ennyi idő után milyen lesz a viszontlátás, kínos lesz-e, egy hét alatt bizonyítékot nyer, hogy én kellek neki, vagy épp ellenkezőleg. A csodával határos, hogy nem kaptam szívrohamot.
De minden nap történt valami, csinált valamit, amitől egy pár percre meg tudtam nyugodni, Pl: FB-on nyilvánosan a barátnője lettem, visszaszámlálót készített nekem, hogy pontosan mikor is látjuk viszont egymást.
Eljött a szerda délután. Ő 21:00-ra számolta az érkezést, mert 19:10-re volt kiírva a repülő leszállása. Nem akarta, hogy kimenjek elé, mert már eltalál a lakáshoz. Szívesen mentem volna ki elé, de tudtam, hogy van mit előkészülnöm még, mmint egy rendes randi előtt. Így csak vártam, és vártam...
Megérkezett. Nem tudtunk annyi csókot váltani, ami elégnek bizonyult. Kaptam egy fából készült tulipánt, csókolóztunk, lassúztunk a konyhában...Tökéletes este volt. Beszélgettünk sokat, és eldöntöttük, hogy januárban kiköltözök hozzá Hollandiába. Furcsán magától érthetődő volt a döntés, fel sem merült bennem, hogy ez nem így van rendjén.
Amikor lefeküdtünk az ágyba, és jó éjt kívántunk egymásnak, akkor belenézett a szemembe, és feltette azt a kérést, amiről azt hittem én soha nem fogom hallani, arra meg végképp nem számítottam, hogy az Ő szájából, és ilyen hamar: "Hozzám jössz feleségül?" Csak néztem a szemét,és próbáltam kitalálni, hogy komolyan mondta-e, vagy csak viccelt. meggyőztem magam, hogy nyílván nem mondhatta komolyan. Mit képzelek? Így én is elvicceltem a válaszadást. Mondtam, hogy amikor a levélváltásunk elején megkérte a kezem, akkor én erre már igent mondtam. Ami persze tényleg csak vicc volt. De volt egy olyan furcsa érzésem, hogy talán tényleg komoly volt a kérdés.
Reggel keltünk, hogy bemenjek dolgozni. Mondtam neki, hogy nyugodjan maradjon otthon, aludjon, de nem akarta, mert akkor nem egy a napi ritmus, és ő majd kukorékol este én meg álmos leszek, és ruhákat is akar venni magának. bementünk a bolba. A nyitás időpontjában hívott a helyettesem, hogy beteg, és nem jön, így 10:00-ig ott ült velem Jana, amíg a központ nem küldött egy másik pénztárost. Addigra kinyitottak a boltok, így elment kóricálni. Nagyon nehéz volt bent lenni és dolgozni. 12:00 körül megjelent az ajtóban, teljesen átöltözve, a hátamögött papírba csomagolt 15 szál hosszú szárú vörös rózsát tartva. azt hittem menten elájulok.
Tavaj Valentin napon az egyik kolleegina futárszolgálattal kapott egy szál rózsát. irígykedve néztük, hogy vannak még Úri Emberek, akik tudják, mi az hogy udvarolni. Erre én kapok egy hatalmas csokrot. Szinte meg kellett, hogy csípjem magam, hogy nem álom, valóban velem történik mind ez. Jana viszont a lehető legtermészetesen viselkedett, mintha ez nem is lenne semmi. Foglama nem volt róla, hogy mekkora örömet okozott. Aztán ment is tovább. Megkérdezte akarunk-e ebédelni valamit, majd távozott.
Este azt mondta ne főzzek, mert az előző napi vacsorából még maradt, és ő majd azt eszi meg.
Pénteken felvetette, hogy mi lenne, ha már aznap lemennénk a szüleihez. Nem akartam kedvét venni, és természetesen mondtam, hogy menjünk, de nagyon ideges lettem. Sok szempontból tökéletes volt. A hirtelen jött ötlettől nem volt időm idegeskedni, bár a vonaton már nem nagyon lehetett hozzámszólni. Elsőre természetesen rossz vonatra szálltunk, látszott mennyire tudunk figyelni.
Amikor leértünk Szekszárdra a szülei már ott vártak bennünket az állomáson. Tudom, hogy már a kocsiban elkezdtünk beszélgetni, de hogy miről, azt nem tudom megmondani. Bozasztó zavart voltam, és rettegtem, hogy nem leszek szimpatikus.
Hála az égnek, ahogy hazaértünk a szüleihez Well Come Drink került az asztalra, amiért nagyon hálás voltam, mert ha nem ittunk volna biztos kiugrik a szívem a helyéről, ami legílább annyira rosszúl vette volna ki magát, mint az hogy egy értelmes mondtaot nem tudok kinyögni. Bár emlékeznék arra, hogy miket mondtam...
Még aznap este felmentünk a Szüreti bállra a városba. Ott az Anyukájával rozésztunk, kirakodó vásárokat leltároztunk le, és vacsoráztunk egyet. Addigra teljesen oldottnak éreztem magam. Az Apukája nagyon kedves volt, nem hagyta, hogy bármit fizessek...
Egyszer csak Jana meg az Anyukája elmentek mosdóba. Ekkor vett elő az Apukája, és nagyon aranyosan, szinte félénken beszélgetni kezdtünk, ahol tudatta velem félelmeit. Ó ha tudná nekem mennyi van. Elmondta, hogy nagyon fél...fél mert nekem van egy szép szakmám itthon, állásom, otthonom, barátaim, ami majd nagyon fog hiányozni. Kint nem könnyű az élet, nem tudni, mikor találok munkát, és nem vagyok az a háziasszony típus, így haza akarok majd jönni, és otthagyom Janát. Szó szerint nem tudom idézni a szavait, mert amikor éreztem, hogy hova akar kijukadni, akkor megint ideges lettem, hogy erre mit is feleljek.
Mivel a mondani valója végén elhangzott, hogy Ő nagyon bizakodó velem kapcsolatban, akkor picit megnyugodva igyekeztem a lehető leőszintébben válaszolnni. elmondtam, hogy itthon sem úgy kezdtem, hogy becsüs vagyok, itthon sem mindig volt könnyű. De ha azt veszük, hogy most az életem stabil, akkor is....nincs kivel megosztani. Tudom, hogy nehéz lesz, de ez egyáltalán nem zavar. Erre elmosolyodott, megölelte a derekam, kicsit magához húzott és elismételte: "Bizakodó vagyok!" Nagyon jól esett!
Eközben Jana Anukája a mosdóban (mint utóbb kiderült Janának zendített rá): "Kisfiam, legalább vele ne legyél bunkó!" Ott Jana azt is elmondta neki, hogy januárban, ha minden jól megy költözöm. Amikor ezt a jelenetet elmesélte nekem, akkor nyugodtam meg teljesen. Nem utálnak, nincs kifogásuk ellenem. Nevetni kezdtem, és este mondtam is: "Már csak neked van félni valód!" Ami persze nem volt igaz, mert Kittit még nem ismerem, akitől legalább annyira félek, mint a szülőktől. A nagyszülőket viszont sikerült Skyp-on keresztül megismernem, amin nagyon jót nevettem. Nagyon helyesek voltak, és nem is láttuk sokáig egymást, de lecsekkoltak, hogy mennyire vagyok emberevő szörnyeteg. :)
Szombaton Jana elvitt Szekszárd és környékének legszebb részeire, csináltunk pár közös fotót. Mire hazaértünk a szülei Isteni grillt készítettek elő, aminek elkészülésében igyekeztünk besegíteni. Ebéd után kis pihenést iktattunk be, mert egy kicsit kiment az oxigén a fejünkből az ebéd hatására. Késő délután ébredtünk, és megint kimentünk a szüreti bálra. Megint jól éreztük magunkat, a felvonulásnak is láttuk egy részét, és a Republik koncertből is meghallgattunk egy-két számot, de Cipő nélkül már nem volt igazán élvezhető, és az eső is nekikezdett néha, úgíhogy hazamentünk. A szüleinél megnéztük utólag a Forma1 időmérő edzését, aminek nagyon örültem, aztán betettünk egy filmet. Ekkor hibáztam, mert Jana vállára hajtottam a fejem, és egy rövid küzdelem után beadtam a derekam, és elaludtam. Ébredéskor nagyon szégyeltem magam.
Vasárnap reggel a szülők vittek fel minket Budapestre házól házig. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy nem hívom be őket, de nem akartam Anyuékat ilyen helyzetbe hozni. Nem beszéltük meg előre.
Bementünk. Szokásos kép, Apu a nappaliban, Anyu a konyhában, Ádi még aludt. Köszönés, kézfogás. jana hozott a szüleimnek 2 évüg bort (1fehér, 1 vörös), ami Kitti esküvőjén volt, és egy csokit, amihez holland kis porcelán fapapucs volt csomagolva. Beszélgettünk, segítettem anyunak befejezni az ebédet, addig halgatóztam, hogy Apu mit beszél Janával...nem voltam nyugodt. :) De körülbelül 15 perc elteltével hallottam, hogy nevetgélnek. "Ez gyors volt!" :D Boldog voltam. Anyu is megnyugtatott, szimpatikus volt neki az első pillanattól kezdve, de tőle nem is tartottam.
Aztán kész lett az ebéd, felébresztettem Ádit, aki másnapos fejjel csatlakozott hozzánk. Mindenkit megnyert Jana. :)
ebéd után hagytuk Anyuékat pihenni egy kicsit, és kocsival kimentünk Kerekhegyre és a templom kertbe, hogy én s megmutassam Jannak a kedvenc helyeimet, és ne csak a várost lássa Budapestből. Jó volt vele ezeken a helyeken sétálni. Sokat jelentenek ezek a helyek, és jóó érzés volt vele megosztani ezeket. A templom kertben azt mondta, hogy szeretné, ha ott lehetne az esküvőnk. Ekkor kerített a hatalmába az érzés, hogy a lánykérést ő teljesen komolyan mondta. Hazamentünk, még beszélgettünk kicsit a családdal, aztán Anyu hazafuvarozott minket.
A hétfő délelőttöt otthon töltöttük, csak 14:00-ra kellett bejönnöm a munkahelyemre 1-2 órára, mert Anitának el kellett mennie orvoshoz. Szabadnapos lett volna, de elcseréltük a szabadnapjainkat, hogy Janával lehessek, így ez volt a minimum, hogy bejövök, amíg elintézi az elintézni valóját. Természetesen ketten jöttünk be, és Jana megvárt. Amikor Anita visszaérkezett, akkor elindultunk fel a várba. Jártunk a Mátyás templomnál, a Várkapunál, a Halászbástyánál, láttunk ürségváltást, lenéztünk a városra. Ott is készült pár közös kép, nagyon jó volt kézenfogva andalogni. Utána lesétáltunk a Mammuthoz, és beültünk egy kávéra a Promenádba, ahol még lehet bent dohányozni. valójában csak vártuk a 19:00 órát, mert addigra baráti beüléstszerveztünk a trombitásban Ildivel, Csabával, Amarral, Helénnel és Eszterrel.
Az összejövetel aránylag jól sikerült. Ildit és csabát nagyon sajnáltam, mert láttam rajtuk, hogy nagyon fáradtak, sok most a tennivalójuk, és csak miattam jöttek el. Szívük szerint lemondták volna. hálás voltam mindenkinek, hogy munka után, fáradtan még hajlandóak voltak a beülésre. A végére csak a lelki sebeit nyalogató Eszter maradt, akinek a magánélete éppen változóban van. Jana, mintha megérezte volna, hogy ez most jó lesz rövidezni kezdett vele. én csak kicsiket ittam, mert az evést nem vittem túlzásba aznap. Amikor kibeszélgettük magunkat, akkor Esztert elkísétük a villamosig, mi meg a Blahához érve taxit fogtunk.
A lakásbaérve éreztem a sötét előszobába, hogy becsíptem, de Hál' Égnek Jana is. Ott elkapott, magához húzott, és vagy 15-20 percen keresztül egymást ölelve, kabátban, sötétben álltunk, és próbáltuk elmondani a másiknak, hogy mit érzünk iránta, ami nem igazán ment, mert nem találtuk a szavakat, aminek az alkoholhoz semmi köze nem volt.
kedd reggel csináltam reggelit, összebújva filmet néztünk, ami előtt egy fürdés-hajmosás után diáklánynak öltöztem, egy korábbi ígéretemnek eleget téve. :D Film után neki álltunk együtt főzni, azt megettünk. Délután jöttek a lakást megnézni, de ők gyorsan távoztak is. Utána már a mienk volt az este. Az egy hét izgalom akkor jött ki rajtunk, és viszonylag korán be is aludtunk, bár folyton az járt a fejembe, hogy utolsó este, és nem akarok, de elnyomott az álom.
Hajnalba felkeltünk, összekészültünk, és rendeltem egy taxit. Aznap már dolgoztam volna, és Jana mondta, hogy ne kísérjem ki, de ragaszkodtam hozzá. Ha a gépe indulása után lindulok munkába, még korán be is érek. Elmentünk Kőbány-Kispestig taxival, aztán a 200E buszra szálltunk. Álltunk egymással szemben a buszon, és éreztem, hogy furcsán émelygek. Azt gondoltam, hogy a hírtelen evés, amit ilyen intenzitással rég műveltem, biztos az az oka mindennek. De egyre rosszabb lett, már nem is émelygés volt, hanem erős hányinger és szédülni kezdtem. Ekkor szóltam Janának, hogy nem vagyok jól, és szálljunk le, de arra sem emlékszem, hogy sikerült is mondanom neki, vagy csak akartam, mert elsötétült minden. Álmodtam is, amiben benne volt Jana is. Egyszer csak magamoz tértem, és Jana térdelt felettem, tartva a fejemet és kiabál, hogy "Szívem, szívem, térj magadhoz. megpróbáltam felkelni, de olyan gyenge voltam, mint aki hetek óta fekszik a busz padlóján, és ahogy felültem a hányinger megint elkapott. Két ember felállt, hogy átadják a helyüket, de nem értem oda. megint elájultam. A reptéren tértem magamhoz, hogy a busz sofőr próbál Janának segíteni a buszról leszállni. Ott először egy kinti padra ültettek, ahol egy fiatal srác vizet adott, aztán beljebb vittek. Egy takarítónő mondta, hogy szól a reptér orvosi ügyeletének, közben Jana a szüleimet hívta, hogy jöjjenek értem, Apu azonnal kocsiba ült.
Jana nem akart elmenni, de elküdtem, amikor az orvosok odaértek. Láttam a szemén mennyire meg van ijedve, és rettenetesen szégyeltem magam, hogy ennyire megijesztettem. Amikor fölémhajolt odasúgtam neki, hogy remélem nem hoztunk össze egy babát, amire azt válaszolta, hogy ha igen, akkor Ő lenne a legboldogabb ember. ettől a mondattól nagyon megnyugodtam, és igyekeztem olyan fejet vágni, hogy jobban vagyok, és ott tudjon hagyni. Rettenetesen sajnáltam szegényt! Nagyon aggódott.
Munkahelyemet értesítettem, Apu pedig haza vitt hidegkútra. Egész nap feküdtem az ágyban, és aludtam. Este háziorvos, aki persze nem tudott mondani semmit, csak elküldött laborvizsgálatra. Janával nem nagyon tudtam beszélni, nagyon megijedt, és csak az ájulásom járt az eszében, bár én sejtettem, hogy a dolognak a korában már kiderített nőgyógyászati cisztámhoz van köze, mint bármi máshoz. A háziorvos után hazamentem a Népligethez, hogy másnap ne kelljen korán kelnem, ha dolgozni megyek. Jana anyukája is küldött sms-t, hogy hallották mi történt, és jobban vagyok-e. Nem tudom mennyire adhatta elő jana félelmetesen az ájulás történetét, de meg volt ijedve Ő is.
Ennyit az érzékeny búcsúrl...!!!