Amikor mindent elpakoltam amit vettem, az ágy áthúzása is megvolt, akkor nekiálltam a vacsorát megcsinálni, közbe a nagyszobába felvettem a fűtést, hogy jó meleg legyen, mire megjön. Utána krumplit pucoltam a krumplipüréhez, ami a kedvence, beleraktam a tepsibe a bacont, rá a tegnap fokhagymás tejbe áztatott karajokat, rá a sajtot, körbeöntöttem tejszínnel, és mehet a sütőbe. megpucoltam, lereszeltem az almát, és amikor elkészültem, akkor elmentem lefürödni. Az óra úgy pörgött, mintha gyorsított felvétel lett volna, biztos voltam benne, hogy nem leszek kész mindennel. De még is. Amikor már nem maradt sürgős teendő, akkor megpucoltam a répákat, ami az én vacsim lesz, mert nem szeret egyedül enni, és már idő volt, bármelyik pillanatban megérkezhet. Menet közbe már hívott, amikor leszállt a gépről...
Hallottam, amikor valaki közeledett a lépcsőn felfelé. tudtam, hogy ő lesz az. Kinyitottam az ajtót...ott állt a rács oldalán. Egy percre le is fagytam...Ő szólt rám, hogy nyissam már ki az rácsot, és engedjem be. Amint becsuktam az ajtót átöleltem, és...nem is tudom. Elvesztem. Azt szerettem volna, ha ez a pillanat soha nem múlik el. Ott volt a vacsora, de nem érdekelt...csókoltam, Ő csókolt...semmi más nem érdekelt. Csak hogy itt van.
Mire nekiálltunk enni már mindent újra kellett melegíteni, de mondtam neki, hogy C-vitaminnal kezdünk, és a vacsi után kötelező a reszelt alma. Közbe csak néztem, és nem hittem el, hogy itt van. Kaptam tőle egy nagyon nagyon finom holland sajtot, amit persze azonnal meg is kostoltunk. Szegény nem sokat érzett az ízéből, mert a nátha kiütötte az ízlelőbimbóit, szerintem a főztömből sem sokat érzett. Hamar ágyba is dugtam, hogy hátha kipiheni a betegséget.
Csütörtökön arra ébredtem, hogy kapar a torkom, de reméltem, hogy ennyivel meg is úszom a dolgot. Otthon voltunk, ki sem mozdultunk. Kicsit haragudtam magamra, hogy hagytam meggyőzni magam arról, hogy csak 1 kajával készüljek, mert nem akartam, hogy el kelljen menni otthonról amikor ennyire nincs jól. Minden esetre este elmentünk a Köki terminálba, ahol megvacsoráztunk (ennyit a fogyókúráról), felmentünk a tetőre körbe nézni. A kilátás feledhetetlen volt, de nem a szó hagyományos pozitív értelmében. Most valahogy rondábbnak láttam a várost, mint eddig, bár itt még soha nem jártam fent. mondta a Jana, hogy nem hozta magával a telefonját, és most én csináljak képet. Ezt végül elfelejtettem, de nem bánom, hogy ilyen háttérrel nem készült kép rólunk. Méltatlan lett volna az eddigi képekhez képest.
Pénteken Jana (állítása szerint) már jobban volt, bár még nem volt az igazi. Ugyan azt a vonatot néztük ki Szekszárdra, mint a múltkor, csak most megpróbálunk jó vonatra szállni. :P Anyu mondta, hogy Ő is bent van a munkahelyén még 2-ig és látogassuk meg. Így reggel felkeltünk, összepakoltam a cucainkat, kicsit pánikolva, hogy milyen ruhát vigyek le magammal, amiben megjelenhetek a nagyszülők előtt. De aztán nagynehezen sikerült összeszednem magam, és mint egy csukott szemmel ugrás, becsuktam a ruhákra a koffert és elindultunk Anyuhoz. Miután nagy lett volna a kerülő, így Jana be lett dobva a mély vízbe, és a 99-es Szutyokjáratra száltunk fel, amivel elmentünk a Blaháig. Ott még beszaladtam gyógyszertárba, mert anyunak kellett valami, aztán már tényleg mentünk egyenesen a munkahelyére.
Nagyon örült nekünk. Volt egy olyan érzésem, hogy azért kellett bemennünk, mert persze hiányoztunk is neki, de el akart velünk büszkélkedni a kolleginái előtt. De nincs is ezzel semmi baj, és Jana is hősként viselte a mutizást. Sok időt egyébként sem kellett ott töltenünk, mert nem akartunk lecsúszni a kinézett vonatról, és még a jegyeket is meg kellett venni.
Irány a Blaha. Még jó, hogy időben elindultunk, mert az első villamosra nem fértünk fel, így a gyaloglás mellett döntöttünk. Majd fel a 7-es buszra...Keleti PU. Viszonylag gyorsan megvettük a jegyeket, vettem üdítőket a vonatra, és még egy cigire is volt időnk, mielőtt a vonathoz mennénk. Már rutinból mentünk a még ki nem írt vágányhoz, amit a korábbi alkalommal eltévesztettünk, de most nem foghattak ki rajtunk. Furcsa mód vártam, hogy leérjünk a szüleihez. Bár a közérzetem egyre ramatyabb volt, de vártam a velük való találkozást. Annyira kedvesek voltak velem, amikor lent voltunk, és annyira aggódtak az ájulásom után, hogy kimondottan megszeretttem őket, a rövid ismeretség ellenére.
Ahogy a múltkor is, most is már vártak bennünket kocsival, jó volt viszont látni őket. Mivel ellinkeltem a dolgot, és nem vettem bort meg csokoládét a nagyszülőknek, így eldöntöttük, hogy majd együtt, így az első utunk a Tescoba vezetett, ahol kiválasztottunk kér édességet a nagymamáknak, és egy üveg bort a nagypapának. Befelé menet még beszaladtunk egy gyógyszertárba, mert addigra annyira fájt a torkom, hogy vennem kellett valami fájdalom csillapítót, mielőtt megőrülök. Eközben a hasam is fájt, hála az anyatermészetnek, illetve az előző napi hamburger sem segített. Mivel most kezdtem a fogamzásgátló szedését Jana érkezése napján, így az is bezavart egy kicsit a normál működésbe. Mellesleg úgy nézett ki a hasam, mint aki a 4. hónapban van. Emellett folyik az orrom, krákogok...baromi vonzó lehetett a torzult ábrázatom.
Hazaérve a szülei a Vészhelyzet egyik epizódját adták elő nekünk: a mai napig ismeretlen gyógymódokat vetettek be, hogy a két "lekvárt" meggyógyítsák. Volt ott Cetebe, Neocitrán, Bioptron lámpa. Zseniálisok voltak. Kicsit jobban is lettem, és szerintem Janán is látható volt a javulás. Utána neki ültünk a vacsorának (itt került a fogyókúrám másodszor zárójelbe, és még csak nem is bántam): húsleves, amibe, bár belefőzte a csirkelábat az Anyukája az íz miat, de ki akarta dobni, amit én megakadályoztam, mert én nagyon szeretem, majd a leves után kacsasült, oldalas, sült kacsamáj, párolt káposzta és krumplipüre. Én a kacsából ettem, mert még soha nem kostóltam. Jana oldalast evett, végig abban a hitben, hogy az a kacsa oldala. Amikor erre fényderült, akkor jól kinevettük szegényt. :) Vacsora után, amikor végkép elindultunk a gyógyulás útján, akkor adta meg az Anyukája a kegyelemdöfést: forró fürdőt készített nekünk fürdősóval a bugyborékolós kádba. Tiszta wellness a Földsi Tour jóvoltából. Nagyon nagyon jól esett! Még gyertyát is gyújtott nekünk, amit ügyesen elfelejtettünk eloltani. Amikor végeztünk, akkor várt minket a vastag takarós ágy. Olyan jót aludtam, hogy jaj, pedig addigra az orrom már egyáltalán nem töltötte be a neki szánt funkcióját. Mondjuk éjszaka felkeltem egy mosdó járatra, hátha tudom csökkenteni hasam elburjánzott méreteit, de mivel a lányok "olyat" nem csinálnak, csak ha nagyon betegek, de akkor sem idegen helyen, így dolgavégezetlenül visszafeküdtem, és jó szorosan odabújtam Janához. Ez volt a 3. éjszakánk együtt, de még mindig nem hittem el, hogy ott fekszik mellettem.
Reggel várakozásokkal és idegeskedve ébredtem. Vártam is a nagyszülőkkel a találkozást, és féltem is tőle. Ledöntöttük a reggeli Neocitránunkat, lámpáztunk, összekaptuk magunkat, addig az Apukája szedett virágokat a kertbe, és elindultunk. A kocsiban többször el akartam aludni, de csak félálomig jutottam. Menet közben megálltunk a temetőbe, oda vittük a virágokat. Ott voltak a dédik.
Utána vissza a kocsiba, és irány az Anyai Nagyszülők.
Két igazi nagyszülő várt minket, és Jana unokatesója. Nagyon zavarban voltam, főleg amikor észre vettem a Nagypapa zavarát. Rögtön hellyel, italal kínáltak, aztán kimentünk az unokatesó kovács műhelyébe, ahol kardokat, szabjákat, régi fegyvereket készít. Elég rossz volt a közérzetem, a hasam miatt, meg a torkom miatt, de annyira kedves volt mindenki, hogy megpróbáltam nem ezzel foglalkozni. Aztán elkészült az ebéd bementünk leülni az asztalhoz. Az ebéd pont olyan volt, mint amilyennek egy nagyszülői ebédnek lennie kell. Húsleves sok zöldséggel, majd rántott hús krumplipüréve, ahogy azt kell, és utána egy képviselő fánkra hajazó Isteni süti, amiből sikerült is kettőt bevágni az arcomba. Egészen nosztalgikus volt ez. Elfogott az az érzés, hogy ha mehetnénk az én nagyszüleimhez, akkor biztos hasonló lenne a menü. A Nagypapája Janának végig zavarban volt, hogy egy idegen ül az asztalnál, de maximálisan meg tudtam érteni. A Nagymamája viszont szinte percről percre nyitott felém. Többször elérzékenyült, hogy Kitti nincs az asztalnál, látszott, hogy mennyire hiányzik neki. Aztán...nem is tudom hogy jött, de olyan mosolyokat kaptam tőle, megsimogatott, amitől komolyan elérzékenyültem. Egy Nagymama megsimogatot! Rettenetesen jól esett!!! Főleg az, amikor az egyik lábam jana kezdte simogatni, a másikat a Nagyija. Amikor Jana észre vette, akkor össze is nevettünk hárman. Jól éreztem magam nagyon. Szinte sajnáltam, hogy el kellett jönnünk, de félő volt, hogy Jana Apukáját berendelik paksra, mert ügyeletben volt.
Irány a másik Nagymama. Ő a kenesei honvéd üdülőhőz tartozó lakások egyikében lakik Jana Apukájának az öccsével, aki az üdülőnek is dolgozik, és nagy fradi drukker, Jánoshoz hasonlóan, illetve még durvábban. Megmutatta a szobájában fellelhető összes ereklyét. Az járt végig a fejemben, hogy ha Apucikám ezt látná, még inkább helyeselné a választásomat. :)
Aztán leszaladtunk a partra megnézni a Balatont. Oda sajnos a Nagyi nem jött, mert eléggé fájnak a lábai, így csak 5-en mentünk. Gyönyörű ilyenkor a Balaton. Sokkal jobban szeretem ősszel és télen, mint nyáron. Nincs egy lélek se, pár eltévedt helyi pecást leszámítva. A szél nem volt erős, a napis sütött, de annyira mozgott, hogy a kikötőben parkoló vitorlásokat megmozgassa és mindenhonnan a loccsanó víz hallatszódot a tompa puffanásokat kísérve, ahogy a hajó oldala, a kerékgumik, és a part találkoztak. Imádom! Jana sokat mesélt a gyerekkoráról, amikor a nyarakat itt töltötte, és mint benfentes a nyaraló terület urai voltak. Kicsit irigyeltem is....zseniális lehetett.
Jó volt a séta, jól esett, bár a hasam egyre jobban görcsölt, de próbáltam továbbra sem erre figyelni. Bementünk a szálló egyik épületébe, ahol az előadó terem/étkező is van, ahol a Szilvesztert is rendezik, ahova mi is megyünk majd. Ha nem tudom, hogy a hely a honvédség tulajdonában van, akkor a berendezés, a hely hangulata elárulta volna. Szinte láttam magam előtt, ahogy honatyáink ott rágják a gittet a megterített, csordultig pakolt asztalok mellett, természetesen alkohol kíséretében, és szép lassan elveszítik uriember mivoltjukat az ital hatására, már ha volt nekik. :)
Utána leültünk a bárba, ahol kaptam egy helyi specialitású italt, ami Triple Sec-ből, fűszeres rumból készül, amit átengednek a kávéfőzőn, és az abszinthoz hasonlóan kockacukorral isznak. Ez az ital a grog névre hallgat. Ahogy elkezdtem inni, a szemüvegem alá ment a forró ital gőze, az ereje az orromban, úgyhogy ki kell jelentenem, elérzékenyültem az ital hatására. :) Ezzel együtt nagyon ízlett, és 1-2 órára a közérzetemet is megoldotta. Amikor mindenki megitta a magájét, akkor visszamentünk a Nagyi lakására, ahol a nappaliban megkínált süteménnyel. Itt felmerült bennem, hogy a mai nap pulykatömés esete forog fenn, így én szépen, csendben, sunyi módon nem vettem a sütiből. A beszélgetés majd eltereli mindenki figyelmét a nem fogyasztásomról. Én kis naív. Beszélgettünk a Nagyival, akinek olyan eszeveszett jó humora van, hogy 2 percen belül beleszerettem. Nem mindig volt egyértelmű, hogy viccel, de 1-2 alkalommal lebukott a szája szélén megjelenő kaján mosollyal. Mivel egyszer kétszer hallkan kinevettem, amikor olyat mondott, amit senki nem vett viccesre, így kimondatlanul valami szövetség jött létre közöttünk. Arról nem is beszélve, hogy nagyot hallónak van elkönyvelve, de volt olyan, amikor lebukott vele, hogy nem is mindig hall olyan nagyot, ami nagyon tetszik nekem! :) Egyszer csak, amíg a többiek beszélgettek, rámnézett, majd a sütire, megint rám, majd megint a sütire, és ellentmondást nem tűrően biccentett a tálca felé. Éreztem, hogy innen nincs menekvés, de annyira jó fej volt, hogy már az se érdekelt, ha felfordulok a sütitől, de annyira a szívembe lopta magát, hogy akkor is le fogom gyűrni vendégváróját. Az első falatom után elégedett mosoly volt a jutalmam. Zabálni való nő! :) Utána mondta, hogy legyek jó a Janához, és nagyon szeressem, és legyek olyan jó menye Icának, mint Ő volt neki. Az futott át az agyamon, hogy ennél sokkal többet én sem kívánok, de nem mondtam semmit, csak mosolyogtam, és megsimogattam a Jana kezét.
Amikor kifelé sétáltunk a kocsihoz, akkor a fájós lába ellenére kikísért minket. Egyszercsak belém karolt, és együtt lépdeltünk le a lépcsőn. Elmondta, hogy nagyon vigyázzak janára, és menjek hozzá, mert jó fiú. Szívembe zártam ezt a kis öreg hölgyet. Nagyon megkedveltem. Amikor kiléptünk a ház ajtaján, és én már leléptem az utolsó lépcsőfokról, a Nagyi pedig még nem, akkor is alacsonyabb volt nálam. Meg is kérdezte, hogy hol lógattak a szülei gyerekkoromban, hogy ilyen magas lettem. :) Elbúcsúztunk, bár sajnáltam, hogy csak ennyit maradtunk.
Az egész nap valahogy, annyira furcsa érzéseket váltott ki belőlem. az egyik, hogy mivel az én Nagyszüleim nem élnek, így nagyon jó érzés volt ilyen közegbe lenni. kedvesek voltak, közvetlenek, és eszembe jutottak az én Nagyszüleim. Tudod, hogy kedvelnék Janát, és az egyetlen dolog, ami zavar a megismerkedésünk idejében, hogy ők ezt már nem láthatják. Bár valószínüleg nagyon el lennének keseredve a kiköltözésem miatt. A másik, ami miatt ez a nap úgy volt jó, ahogy volt, az Jana. Egész nap úgy viselkedett, úgy állt hozzám, hogy igen, én hozzá tartozom, fogta a kezem, odafigyelt rám, azt is észrevette, amikor rosszabbúl voltam, próbált segíteni, nem hagyott egyedül egyszer sem, fogta a kezem. Egész nap olyan volt, hogy én tényleg hozzá tartozom, mi tényleg egy pár vagyunk, és felmérte azt is, hogy ezek a bemutatások izgalommal, feszültséggel járnak nekem, és ezen ott könnyített, ahol tudott. Nagyon hálás voltam neki, nem is ign értem, hogy hogylehet ennyire tiszta, és normális a hozzáállása a dolgokhoz. ismét bizonyította, hogy Ő egy nagyon jó ember.
Hazafelé már biztos volt, hogy Jánosnak nem kell bemenni ügyeletbe, már nem siettünk annyira, csak úgy hogy Szekszárdon még nyitva találjuk a legjobb fagyist, mert majd otthon, filmnézés közben megesszük. Ha valaki a mai és tegnapi menürendszeremet elolvassa, akkor a fogyókúra szó maximum olyan aspektusban kerülhet szóba, hogy nem ártana. Édestölcsérben, két gombóc (karamell, és dió)...ami a csövön kifér. és akkor sír a szám, hogy hasam méretét tekintve a 4 hónapról az 5-re léptem 24 óra alatt. Aki hülye...Ja, és hogy a sztori teljes legyen, a fagyasztóbol előkerült Kitti esküvői tortájának maradéka, amiről a marcipán rózsák egyikét a beának "muszáj" belenyomni a megsemmisülésig dagadt hasába.
Elkezdtük nézni a 6 nap 7 éjszakát, miközben felvettem az egyoldalú harcot a fagyival. tetszett a film, és a közelébe nem voltam a bealvásnak, ami az elfogyasztott cukor mennyisége után nem egy orvosi talány, viszont örültem neki, hogy most nem fogok bealudni a múltkorihoz hasonlóan. De hiába...a mozgalmas napnak köszönhetően én voltam az egyetlen, aki nem volt álmos, úgyhogy nem néztük végig a filmet, hanem elraktuk magunktat másnapra.
Felmerült, hogy úgy fogunk indulni Budapestre Anyumékhoz, hogy előtte megállunk virágot venni. Azt is megbeszéltük, hogy 10-kor van indulás, hogy 12-re odaérjünk, és még előtte a már megvásárolt, díszdobozoz Dúzsi bor mellé (amit a szüreti bálon mi is ittunk Icával), és saját főzésű pálinka mellé szeretne virágot venni Anyumnak. Az Apukája szereti a pontosságot, és a precizitást, ilyen dolgokban nem ismer tréfát. Ha 10, akkor 10. Amúgy ezt én nagyon becsülöm benne. Annyira izgult a vasárnapon, hogy reggel még a nagy megébredés előtt hallottuk, ahogy kihajt a kocsival. Biztosra vettük, hogy nem bírta tovább, és a virágot előbb elment elintézni, ami be is igazolódott Ez annyira jól esett!
A kocsiba már nem nagyon lehetett beszélni velem. nagyon ideges voltam a szülők találkozása miatt. Szeretem a szüleimet, tudom, hogy milyenek, és jobbat nem is kívánhatnék. Viszont azt is tudom, hogy Apucinak ez most a lehető legrosszabbkor jött. Biztos voltam benne, hogy összeszedi magát erre az alkalomra, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy jó benyomást tegyen, és nekem megkönnyítse a helyzetet nekem. Ennek ellenért nem tudtam megnyugodni. Volt kerti körjárat, a konyha kert bemutatása, és mint utóbb kiderült nehéz helyzetének rövid ismertetése...közben Anyu forgószélként süvített a konyhának összes szegletében egyszerre, ahol egy idő után társa lett Ica is. Amikor minden pofavizit szabályának megfeleltünk a kommunikáció szintjén, és az ebéd is elkészült leültünk enni. Többnyire a korábbi években tett nyaralások anekdotái kerültek terítékre, ahol érezhető volt, hogy Apunak ízlik a kapott házipálinka, mert nagyon beszédes volt. De tudom, hogy ez csak nekem tűnt fel, mert én láttam a külömbséget magához képest. Utána átültünk a nappaliba, és ott folytattuk a beszélgetést. Szóba került Paks és az atomerőmű, aminek különösen örültem, mert így Jana szülei is meséltek, ráadásul Ádit nagyon érdekli, volt is ott, és be tudott kapcsolódni a beszélgetésbe. Mindeközben én folamatosan arra gondoltam, hogy mennyire szeretném, ha vége lenne a napnak. Emiatt lelkiismeretfurdalásom volt, mert olyan, mintha Jana szüleit akarnám hazaküldeni, de nem erről volt szó. Amíg a szülők együtt voltak, addig én tiszta ideg voltam, és ebbe rendesen el is fáradtam. :)
Amikor kikísértük Jana szüleit a kapuhoz, és elindultak, akkor Jana kiállt az utca közepére, és amíg látszott a kocsi, addig integetett, és nekem csak akkor esett le, hogy ők decemberig már nem látják egymást decemberig. Megható volt, és ahogy ott néztem Őt tudtam, hogy a legjobb ember mellett vagyok, akinek pont olyan a viszonya a szüleivel, amilyennek lennie kell, ami nekem nagyon fontos. Láttam a meghatódottságot a szemén, és a szívem szakadt meg. Ekkor Apu megkérdezte tőle, hogy amikor kiment, akkor az elején hogy viselte a szülei távollétét. Mondta Jana, hogy az elején azért sűrűbben járt haza, de nem volt könnyű egyikőjüknek sem. Apu erre azt mondja, hogy el sem tudja képzelni, hogy ő hogy viselné, ha a gyereke elmenne. Hosszú hatásszünet, próbáltam értelmezni amit mondott. Nem sikerült. "Apu...ugye tudod, hogy januárban megyek?" :) "Úgy is visszajössz!" :) Mindannyian elkezdtünk nevetni, de azért később ezen elgondolkodam, bár teljesen feleslegesen, mert nem jutottam semmire.
Megbeszéltük Janával, hogy vasárnap még ott alszunk Anyuméknál, sőt....volt szó róla, hogy átmegyünk Ildiékhez, vagy Eszterhez, de estére megint elhatalmasodott a nátha és a köhögés rajtam. Így ildiék szóba se kerülhettek, mert nem fogom kockáztatni, hogy elkapják tőlem, Eszterhet iddogálni meg nem volt erőm átmenni.
Reggel Apu édi volt nagyon...mire felébredtünk már készültek a bundáskenyerek, ami azt hiszem a lejtő legalja a fogyókúrám szempontjából. Illetve ekkor ezt gondoltam, de ennek a napnak a folytatása nem engem igazolt. :D
Mivel megbeszéltük, hogy ma Jana főz, és én kuktáskodom mellette, és az elmúlt 3 napot nem sikerült kettesben tölteni, így elbúcsúztunk Aputól (Anyu dolgozott, Ádi suliban), és elindultunk bevásárolni. Gulyás leves és palacsinta. Kész...ebben a pillanatban már a küzdelmet is feladtam, hogy legalább stagnálást elérjem a súlyomat illetően ebben az egy hétben. hazafelé már könyörgőre fogtam Janánál, hogy ígérje meg, hogy kint NEM HAGY ENNI! Én belepusztulok, ha hízásnak indulok, és az eddigi munkám megy a kukába. Azt mondta, hogy ok, mjd igyekszik segíteni. A baj csak az, hogy ebben az egy hétben sem fogott fegyvert a fejemhez, hogy "márpedig egyél". És én még is ettem. Ettől félek egy kicsit. Tartanom kell magam.
Hazaérve jó hangulatban, 1-1 sört felpattintva megfőztünk, megebédeltünk, és sziesztáztunk egyet. Ez a folyamat tulajdonképpen kedd estig tartott, mert egész nap annyi időre dugtuk ki az orrunkat a lakásból, hogy elsétáljunk a gyógyszertárig, mert Kitti barátnőjének kellett volna egy gyógyszer, de azt sajnos nem adtak vény nélkül, illetve Janának és Kittinek is fogytán volt Hollandiában a kalmopyrinje, és abból vettünk 4 dobozzal. Ettük a maradékot, beszélgettünk, együtt voltunk. nem is vágytam többre, másra. Viszont már ott lebegett a szemem előtt a másnap hajnal, és rányomta a fejemre a pecsétjét. Kezdtem nem jól érezni magam. Korán le is feküdtünk este, mintha le akartuk volna tépni a sebtapaszt "essünk túl rajta"
Hajnalba kelés, hívtam taxit, mint a múltkor, a koferremmel a kezemben (bele akartam mérni a fém vázba a reptéren, hogy bele fér-e a nagy kézipoggyász kategóriába) elindultunk. Gyűlöltem azt a reggelt. Tiszta szívből! Kiértünk Kö-Ki-re, ahol elértük az egyel hamarbbi buszt is. Ülni is tudtunk, mert nem voltak sokan. Ennek nagyon örültem, mert a múlkori rosszúllét egy kicsit befészkelte magát a fejembe, és a helyzet hasonlósága miatt enyhe émelygés ütötte fel a fejét, de nem foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy csak a elmém játszadozik velem, bár a reptér színeitől, szagától kicsit rosszabb lett.
Viszont nem volt időm ezzel foglalkozni, hiszen Jana elmenni készül. Annyira üres voltam beülrő, hogy valami hihetetlen. Nem érzékenyültem el, nem tudtam volna sírni, csak az volt bennem, hogy most valami olyat csinálok, amihez nagyon nagyon nincs kedvem. Nem akarom elengedni, de elengedem. nem akarok nélküle lenni, de nélküle leszek, és nem is kevés ideig, mert december 4-ig nem látom. órdítani inkább tudtam volna, mint sírni. Hála az égnek hamar bement a tranzitba, és nem búcsúzkodtunk sokáig, mert nem tutam volna elviselni. Ahogy eltűnt a szemem elől menekültem onnan. Úgy éreztem, hogy ha nem megyek ki, akkor megfulladok, és elküldök valakit a fenébe. Persze a busz nem sokkal előttem mehetett el, mert 28 percet kellett várni a következőre. közben Viberen még beszéltünk Janával, de valahogy nem tudtam mit mondtani.
Hazamentem, beraktam valami lgymatag filmet, illetve többet is, és próbáltam aludni, ami nem ment, úgyhogy nem tudom hány filmet nézhettem meg, mindezt emrió pózban, Jana helyén feküdve. Egy mániákus deepressziós megirígyelhetné, amit én aznap leműveltem.