J-1337

"Szervusz Szundic,

A magamfajta férfiember csak ül ilyenkor a monitor előtt, ránéz a fényképedre és azt kérdezi magátol:
Egy ilyen gyönyörű nő mit keres egy társkereső oldalon???
Kötve hiszem, hogy nem ostromolják szőke hercegek fehér lovon az ajtódat nap mint nap!
Ha ez nem igy van, akkor üzenem a Magyar férfiaknak, hogy szégyeljék el magukat!!!
Egy ilyen varázslatos mosolyú vidám hölgy nem árulhat petrezselymet!
Nem tudok rólad semmit csak látok egy képet magam előtt, amibe bele tudok merülni....
Örülnek ha úgy döntenél, hogy hagyod hogy megismerjelek, megtudjam mi rejlik a csodálatosan szép szemek mögött. Örülnék ha elmondanád mi foglalkoztat mi érdekel milyen terveid vannak?!
Magamról nem írnék most sokat, lehet, hogy nem is vagy rá kiváncsi.
Kitartóan keresem az oldalbordámat, régimódi vagyok, tehát: szerelem, házasság, gyerekek. Ezt csak azért írom, hogy ha neked nem szerepelnek ezek a terveid között, akkor sajnos a barátságon kívül nem tudok többet felajánlani Írj majd kérlek."

Ez volt az első levél. Felkaptam a fejem, és ránéztem az Úri emberre, mielőtt válaszolok, bár erre nem tudtam nem válaszolni.

Ezek után meg pláne:

"Szia kedves J-1337!

Nagyon szépen köszönöm a bókokat, jót mosolyogtam rajtuk. Hogy egy "magamfajta" lány mit keres itt...nincs rá értelmes magyarázat. Vagy tudtomon kívül lett fehérlovas lovagok előtt titkosítva az elérhetőségem, vagy a fele királyság manapság nem elég jó ajánlat. Talán, ha te meg tudod magyarázni, hogy egy magadfajta keves, jó marketinggel rendelkező fiatalember hogy jut el az internetes társkeresőig, akkor erre a talányra is fényderülhet.
Magamról mindig nagyon nehezen tudok írni, de megpróbálom összeszedni magam, hogy nehogy hoppon hagyjalak:
Három végzettségem van: ékszerész, szociális munkás, és ékszerbecsüs (időrendben), és jelenleg utóbbival foglalkozom, amit nagyon nagyon szeretek csinálni.
Csodálatos szüleim vannak, és egy 23 éves öcsém, aki elég jól sikerült gyerek.
Hobbi...ezzel vagyok a legnagyobb bajban. Nagyon szeretek társaságban lenni, így mindent szeretek, amit ilyen közegben lehet csinálni...a világmegvátástól, az utazáson, társasozáson át, a moziig. Nem is tudom mi az, ami nem érdekel, ami ebbe a kategóriába belefér. Ezen kívül szeretek olvasni, várost nézni, és nagyon szeretek rajzolni. Ez utóbbi szeretete nem-tudással párosul, de el tudom szórakoztatni vele magam.
Azt hiszem be kell valjam, hogy én is maradi vagyok a hosszútávú terveket illetően, ahogy te is. Szinte szórul szóra hasonló jövőt tudok elképzelni magamnak (szerelem, házasság, gyerekek.), ami csak valami halatlan szerencsének lehet köszönhető.
És ha már a véletlenek ilyen kegyesek, szívesen tudnék meg rólad többet.
Beja"

Az első levelek között meg kellet beszélnünk, hogy mi is lehet ennek a vége, ugyanis Jana Hoogeeven-Hollandiában él, és ott tervezi a boldog öregkort is, nem jön haza. Bár nagyon szimpatikus volt, szinte biztosra vettem, hogy találkozásunk nehézkes, ugyan úgy nem mélyül el, mint eddig egyik randim se. Viszont mivel az élet bizonyította nekem az elmúlt években, hogy sokkal igazabb a "Soha ne mond, hogy SOHA" elv, így megírtam neki, hogy nem tartom elképzelhetetlennek, hogy kint éljek külföldön, de egyenlőre nincs tervben ilyesmi. Ezt a válaszomat el is fogadta.

Egyik este, ahogy ez már szokásossá vált, hazaérve leültem a laptoppal, hogy levelet váltsunk.

Beszélgettünk, hülyültünk, amíg el nem meséli Jana, hogy karácsonyig lenne lehetősége kimenni Dubai-ba egy szállodai projektbe besegíteni (aminek animációs youtube-os bemutatóját át is küldte), ahol az egyetlen holland barátja, Krissz is kint van, de nem Ő megy. Vesztemre megkérdeztem, hogy miért nem. olyan fajta magyarázatokkal kezdte, mint a "Nem is akkora dolog ez."" "Lesz még ilyen lehetőség." A torkomban dobogott a szívem, és piszkálni kezdtem, hogy ezidáig ez nem érv, mire megjött a válasz, amire vágytam, amitől féltem: "Miattad!"

Kiszaladt a  vér a fejemből, és csak az járt a fejembe, hogy ez hülyeség, miközben Boldog voltam! Van valai, aki még soha nem látott, soha nem hallotta a hangomat, és nem él egy lehetőséggel, amiért minden normális ember, aki teheti kapva kapna. nem tudtam gondolkodni, csak az járt a fejemben, hogy ezt a felelősséget én nem vállalhatom. Találkozunk, beszélünk, és ugyan az lesz a vége, mit az összes randinak: SEMMI. Akkor, hogy fogja majd sajnálni, hogy nem élt a lehetősséggel, és egy "ilyen nő miatt".

Valószínüleg túlzásba vittem a munka melletti kapányolást, mert egyszer csak nem írt vissza...teltek a percek...a cigaretta fogyasztásm a duplájára nőtt. Elrontottam...nem kellett volna beleszólnom!!! Forgott a Világ velem, a gyomrom akkora lett, mint egy kisebb mogyoró. Hogy ne legyek aggodalmas, amikor nem is ismerem ezt a fickót! vagy ez is csak marketing? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal telt meg a fejem. nem tudtam mit csináljak. Kérjek levélben bocsánatot a vehemenciámért? Dehát akkor is jogos az aggodalmam.

Majd valahol a 9-10. szál cigaretta között sms hang a telefonomon. ??? Ránéztem az órára. 23:00. Ilyenkor? Ki ez?

"Nálam egy szabály van! Nem lehet szomorúan vagy haragban elaludni! Lehet furcsálod, de sosem hagyom így lefeküdni azt, akit SZERETEK!!!"

Nem sok kérdés merült fel bennem! Honnan tudja a számom, miért csak most írt, "akit szeretek"??? Természetesen a telefonszám talányt hamar megfejtettem: FB. A többi kérdés maradt, de olyan Boldog voltam, a szívverésem rosszabb lett, mint volt, és nem igazán hittem el, ami velem történik. Pedig...biztos voltam benne, hogy ébren töltöm az éjszakát, mert képtelen vagyok aludni, ha haraggal, vagy szomorúan, vagy kétségek között. Bár aludni így sem aludtam, de egész más oknál fogva.

Mit is érdemes tudni Janáról, mielőtt nagyon belemelegednék a "True Story" megírásába:

Szülei Balaton környékéről származnak, ahol nagyszülei is élnek mind a mai napig. Mivel mind a két szülő a Paksi Atomerőműnek dolgoznak, így elköltöztek előszőr paksra, majd Szekszárdra. Janának van egy húga, Kitti.

Egy darabig Pécsen járt egyetemre, de a motíváció hiánya okán ott hagyta az egyetemet, és egy idő után elhelyezkedett Szekszárd közelében lévő gyárba, ahol nyílászáró és födém elemeket gyártottak. Mivel a főnöke meg volt elégedve a munkájával, így felajánlotta neki a lehetőséget, hogy menjen ki a cég központba, Hollandiába szerencsét próbálni. Ennek a "próbának" köszönhetően már 8 éve kint él, és megbecsült dolgozója a cégnek.

Pár évvel ez előtt kicsábította húgát is, aki kint megismerkedett párjával, akivel ezen a nyáron össze is házasodtak itt Magyarországon.

Egy ideig lakott a cég által bérelt munkásszállón többed magával, kempingben, albérletben. Aztán pár évve ezelőtt, amikor kristály tiszta lett számára, hogy a kint léte nem átmeneti időszak lesz a számára, akkor lakásvásárláson kezdett gondolkozni, amit végül banki segítséggel meg is vásárolt.

Az a típus, aki mindig komoly kapcsolatban gondolkodott, nem csapongó, és igazi mérnök. Tervez, szereti előre látni a dolgokat, am az elején felvetett "Ki költöznék-e?" témán is látszott. Ez az egyik a sok tulajdonsága közül, ami szimpatikus volt az elején: mindig pontosan tudom, hogy mi jár a fejében, hogy mik a tervei, és mire lehet számítani tőle. Ettől még én is, a folyton aggodalmaskodó is pillanatok alatt képes vagyok megnyugodni. Persze a "hangok" nem alszanak, de az első, aki csírájában képes elfolytani ezeket.

Az is nagyon hamar kiderült róla, hogy nagyon romantikus alkat. Az elején ez nagyon furcsa volt. Pályafutásom alat megtanították nekem, hogy a romantika, mint olyan nem létezik, hiába is eröltetem, hiába vágyom rá...ki kell merülnie a "ZS" kategóriás romantikus filmek nézésében, de ha vége a filmnek, azzal a lendülettel felejtsem is el. a való életben nincsenek tündérmesék. Ezért Jana nagyon zavarba hozott, amikor minden levele, minden tette, közeledése át volt itatva a romantikával. Sokáig éreztem hülyítve magam, hogy csak ez a marketing, egy eszköz, amivel megpróbál levenni a lábamról. Bár azt nem értettem, hogy miértnem talál magának egy közelebbi nőt erre a projektre.

2 hét leforgása alatt közel 1000 db e-mailt váltottunk, amik véletlenül sem egy szavas tőmondatokat takartak. Beszélgettünk. Egyre többet tudtunk meg egymásról. Egyre többet jelentett a Beérkező levelek (1). Aggódni kezdtem: én a szkeptikus, gyakorlatias...hagyom hogy elcsavarja levélben a fejem egy vad idegen. Kezdtem kételkedni az épelméjűségemben. De még is folytattam. Kezdett kialakulni bennem egy bizonyos addigció a levelekkel kapcsolatban. Lehet, hogy visszafejlődtem naív, buta nőbe? Ennyire nem vágyhatok arra a fránya tündérmesére!

Egyre több ponton (majdnem minden ponton) kiderült, hogy hasonlítunk, hasonlóan gondolkozunk. Már rémisztően egyformák vagyunk.

Újabb pár száz levél után eljutottunk a randi megbeszéléséig (bár gyermekeink neve, az esküvőnk már korábban tisztázva lett). :)

Mivel a huga Kitti a nyáron tartja az esküvőjét, erre az alkalomra jönnek Magyarországra 23-án. Szinte hangosan felnevettem, amikor válaszoltam, hogy 25-én megyek Horvátországi nyaralásra a várandós Ildi barátnőmmel, Csabával a férjével, és Csaba apukájával, annak feleségével, és annak lányával. Haza pedig szeptember 1-én övünk. Megírtam neki, nincs mit szépíteni.

Egy mérnökhöz híven kész terv volt a válasza: 24-én szüleivel együtt feljönnek öltönyt vásárolni az esküvőre. Én aznapra (tekintettel arra, hogy nem ismeri a várost) programot csinálok vele, majd mehetek nyaralni. A furcsa az volt, hogy nem lettem ideges. Még mindig bennem volt, hogy levélben bármit lehet, majd személyesen fog kiderülni minden, és miért derülne ki, hogy kellünk egymásnak. Eddig sem ez jellemezte a randiaimat. Mitől lenne Ő kivétel. A technikai része volt az, ami jobban idegessé tett. A randink másnapján reggel 5-kor indulunk. Ildinek ugyan volt egy álma, miszerint lemondom az utat, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Addigra túl késő lemondani. Mire mi találkozunk Janával, nekem útra készen kell lennem. Addig meg nem mondom le, amíg Ő csupán egy online, "képzelt" barát, akivel bár egyre szorosabb ez a megfogalmazhatatlan kapcsolat, de ahhoz kevés, hogy éves szabadságomat vakon lemondjam. Szánalmasnak éreztem volna, és nagyon kétségbeesett dolognak, miközben örültem volna, ha a dátumok nem fedték volna ennyire egymást. 

Teljesen fantáziátlannak éreztem magam a randiszervezés kapcsán. Mit lehet csinálni valakivel, akit nem is ismerek. Normafa, piknik. Ciki nem ciki, de nem vagyok hajlandó egy kávézóban ücsörögni egy fél napot. Márpedig beszélgetős program kell, hogy minél több derüljönk ki a másikról. Hál' Égnek Jana díjazta az ötletet.  

Miután 23-án elmendtem Ildivel, Csaba apukájával, és feleségével elintézni az Auchanban a horvátországi bevásárlást elintézni, a piknikhez is megvettem mindent. Ilditől kaptam egy nagyon helyes kosarat a célnak. Kezdtem ideges lenni, de sokkal inkább amiatt, hogy mindennel időben elkészülje. Nem tudtam hol alszom, nem tudtam meddig tart majd a randim, nem tudtam semmit.

Áthidaló megoldásként a bőröndömet összepakoltam és a randi reggelén átvittük Anyuval Ildiékhez, hogy azzal már ne legyen feladat.  

11:00-ra mentem a Nyugati Pályaudvarhoz, hogy ott találkozzak Janával. A befele úton már ideges voltam. Ildi azza a bölcs tanáccsal indított útnak, hogy próbáljam nem lehányni a Janát. Első randin, az nem bejövős. El tudom képzelni, hogy menniyre látszottam lazának, és egészséges színem is lehetett. Egészséges ZÖLD! :)

Odaértem. Igyekeztem lenyugtatni magam, viszonylag kevés sikerrel. Leraktam a Nyugati előtt egy padra a kosárkámat a szendvicsekkel, üdítővel, borral, és 1 darab Túró rudival, ami Jana egyik kedvence.

Ekkor valaki megkocogtatta a vállamat. Ott volt. Pont olyan volt, mint amilyennek a képek alapján képzeltem, csinos volt, mosolygós...első benyomás tökéletes. Egy szál rózsával állt a kezében, amitől nagyon jókedvre derültem. Vett virágot, pedig azt sem tudta, hogy valójában kivel is találkozunk. Megmosolyogtam a figyelmességeét, vagy naivitását...Mondta, hogy "Ez a tied". Elvettem a rózsát, reflexből megszagoltam, majd rámutattam a kosárra, hogy "Ez pedig a tied." Erre felkapta a kosarat, hogy "Értettem". Én azért mondtam, hogy ez a tie, hogy ezzel neki készültem, nem azér, hogy neki kell cipelnie, de végül is nem bántam a félreértést, csak reméltem, hogy nem dirigálásnak fogta fel.

Hogy ebben a kínos helyzetbe ne töltsünk túl sok időt, mondtam, hogy induljunk neki a normafának. Vett egy napos bérletet, majd felszálltunk a villamosra. Ahányszor rámnézett kínosan mosolyogni kezdtem. zavarban voltam, és nem tudtam kiolvasni a szeméből, hogy volt-e értelme 3-szor átöltözni reggel. :) Mivel hónapokkal előtte jártam a Normafánál Ildivel, akkor is sokat kolbászoltunk, mire megtaláltuk a tisztást, így az útvonaltervezőből kinyomtatott térképpel készültem, amit Jana kezébe nyomtam, mert bár én jól tájékozódom, de nem ilyen helyzetben, amikor a nevemmel sem vagyok tisztában. Meg is találtuk a tisztást, leterítettünk a pokrócot, leültünk, enni kezdtük a szendvicseket, amit egyáltalán nem kívántam, de éreztem, hogy azzal talán sikerül oldani a feszültségemet.

Mondta Jana, hogy majd hívni fogják a szülei, ha végeztek a budapesti vásárlással, hogy akar-e velük menni. ha nem akar, akkor majd megy Balatonra a nagyszülőkhöz vonattal. Hívták is a szülei, amin nagyon meglepődtem, mert tudva a vásárlási terveiket, gyorsnak tűnt a hazaindulásuk. Jana rögtön mondta nekik, hogy még maradna, tehát annyira nem érzi rosszul magát, vagy még többet szeretne tudni rólam, mielőtt megköszöni a részvételt és végleg elbúcsúzik tőlem. Ekkor néztem az órára, hogy nem is telt el olyan kevés idő, mert 15:15 volt. Modta Jana, hogy akkor vonattal megy haza. Ildi tanácsának megfelelően (nagyon félve a választól, vagy hogy mi fordul meg Jana fejében) közöltem vele egy mosoly kíséretében, hogy a balaton felé megyünk reggel 5-kor és még van hely a kocsiban. Erre nem is reagált. ""Hülye vagy Darnai!" gondoltam.

Nem igazán lepett meg, amikor az Égiek jelezték, hogy ők sincsenek velem, és cseperegni kezdett az eső. Na ettől féltem. Erre nem volt "B" tervem. Újabb gyomorgörcs: "Remélem nem érted félre, de mivel úgy is vonatot akarsz nézni, menjünk fel hozzám, és ott neten megnézheted, hogy megy vonat, és ha kérsz kaphatsz a híres melegszendvicsemből is." Azt mondta ok, de valahogy feszültéget láttam rajta. Nincs kedve hozzá.

A Moszkva térre érve megemlítette, hogy a huga (aki egy ideig lakott Budapesten) említette, hogy van egy nagyon jó hamburgeres. Mondtam, hogy nem tudom melyik lehet az, de amit én ismerek, az a Móricz Zsigmond krt-en van, ami egy 1,5 órás kitérő kajálással együtt. Kihagytuk. A metrók mondta, hogy szívesen meghívna valahol egy kávéra. Ekkor már biztos voltam benne, hogy nagyon nem akar feljönni hozzám, vagy legalább is sok időnk ne legyen ott. Beültünk a Corvin mozi előtt a Tejivóva. Folyamatosan beszélgettünk, kevés volt a kínos csend, de biztosra vettem, hogy a barátságon kívül nem vágyik semmire. A randit leírtam. Ezt később a vonat kiválasztása is igazolt, mert 20:25-ös vonatot választott, ami ugyan az utolsó, ami lent van 1,5 óra alatt, de lassabbak voltak késöbi időpontban is. Ennyit erről. nem is értettem miért lep ez meg. Még is jobban beleéletm magam ebbe a doogba, mint kellett volna. Kicsit el is szontyolodtam, és mint aki bevette a leszarom tablettáját, már nem pörögtem a randin. Úgy éreztem ez lezárt ügy.

Felajánlottam, hogy kikísérem a Déli Pályaudvarra, mert úgy is útba esik, természetesen közölte, hogy nem muszáj, de vendéglátói kötelezettségemnek eleget akartam tenni, még akkor is, ha nem akar tőlem semmit, és szabadulni akar tőlem. Csomagoltam neki a megmaradt szendvicsekből 2-t, és elindultunk. Kifelé sétálva a Könyves Kálmán krt-ra megemlítette, hogy milyen gyorsan elment a nap. nem tudom mi ütött belém, de mondtam neki, hogy én felajánlottam, hogy aludjon itt. Erre a reakció: "Nem. első rendin nincs együtt alvás. Abból nem lett volna alvás". Nagyszerű!!! mostmár biztos, hogy könnyűvéri nőcskének néz! Próbáltam elütni egy poénnal, hogy "igen is lenne alvás, és nem együtt, mert neki az ablakpárkányt vagy a kanapét gondoltam", de úgy éreztem eső után köpönyeg. Odafelé már nem sokat beszélgettünk. Sűrűbbek lettek a  csendek...

A Délhez érve mondta, hogy nem kell felkísérnem. Annyira kínosnak éreztem az egészet, hogy időt akartam nyerni, hogy kitaláljam, hogy egy "Össze nem jött" randit hogyan kellene lezárni, és búcsúzni, így ragaszkodtam hozzá. Megvettük a jegyét, de még sok idő volt az indulásik. Mondta, hogy szívjunk el egy cigit, és mivel másra sem vágytam lesétáltunk a Taxi droszthoz. Ekkor megemlítette, hogy nem kapott melegszendvicset. Mondtam neki, hogy amíg a lakásban voltunk többször felajánlottam és Ő utasította vissza. Erre azt mondta, hogy azért, hogy legyen indoka az újabb randinak.

???

Újabb randit akar? Minek? Mikor? Nem tudja eldönteni, hogy mennyire nem akar? Ezek közül csak a mikort tudtam felvetni neki. Természetesen volt terve, ami nem lepett meg. Mikor én már hazaérek a nyaralásból feljön hozzám, és majd onnan megy hajnalban a repülőtérre. Mondtam, hogy állok elébe, bár nem láttam semmi értelmét. Nem vagyok szimpatikus neki, mint nő. Ez van. Húzhatjuk, mint a rétestésztát, de ez már nem fog vátozni. Vagy úgy gondolja, hogy a következő alkalommal többet kap egy szendvicsnél, és ezt kár lenne kihagyni, ha már ennyire ajánlgatom.

Indul a vonat...felém hajolt, és puszi...Lehet ennél rosszabb?

Puszi után sarkon fordultam, titkon reméltem, hogy megállít, de nem. Naív Bea...miért állítana meg. Elbandukoltam a villamoshoz, és nagyon üresnek éreztem magam. Egy darabig nézegettem a telefonom, de semmi. Csalódottan mentem ki Hüvösvölgybe, szálltam fel az 57-es buszra, mert mindenképpen be akartam menni a templomkertbe, kiengedni a fáradt gőzt. Az történt, amire számítottam. Nem értem a csalódottságomat. A buszon sms-em érkezett. meg voltam győződve róla, hogy Ildi, akinek írtam, hogy otthon alszom Hidegkúton. Biztos arra válaszolt. De nem.

"Isteni volt ez a nap veled!!! Most még jobban tetszel, mint a levelezésünk során! Örülök, hogy már nem kell a fényképedbe kapaszkodnom és tudom, hogy milyen a hangod is végre! ;) NAGYON meg szerettelek volna csókolni, rendkívül vonzó voltál, de nem szeretnék semmit sem elrontan! Miután felmentün hozzád ott már nem tartottam jó ötletnek, féltem, hogy félreértenéd! Renkívül tetszel, ettől féltem. ;) Ide írhatsz majd smst, ez a telefon szerintem nálam lesz mindig. Örülök, hogy láttalak, és megismertelek!

Mintha kícsúszott volna a lábam alól a talaj. Nem értettem semmit. Még is tetszettem neki? Sms-ezés indult. Az is kiderült, hogy a reggelig tartó randi ötletemre azt hitte viccelek, hogy zavarban volt, hogy a Déliben várta, hogy megfordulok miután elindultam, és hogy oda van értem. boldog voltam. Hazaérve Anyunak röpködtem, és meséltem el hogy mi hogy történt.

A nyaralásra kettős érzésekkel indultam el. Nagyon vártam, imádtam, hogy Ildivel és a Csabával ennyi időt együtt tölthetek, de valahogy nem volt teljes a dolog. Éreztem, hogy szeretnék egy héttel öregebb lenni, hazafelé hajtani az autópályán.

A nyaralás jó volt, de egy folyamatos álom kor lett úrrá rajtam, hogy minél gyorsabban teljen az idő, miközben millió egy sms-t váltottunk Janával. Folyamatosan tudósított az esküvői előkészületeiről, miközben megosztotta velem kacsolatos, romantikus fantáziálását. Körülötte forgottminden. Jól éreztem magam Horvátországba, sokat napoztam, hogy szép színem legyen, de igazán nem tudtam átadni magam az érzésnek. Megpecsételődött a nyaralásom.

Szerdán ért a nagy meglepetés, amikor az egyik sms-re válaszoltam, és megcsörrent a telefonom. Jana. Azt mondta nem bírta tovább, hogy ne hallja a hangomat. Azt hiszem ez volt az utolsó csepp a pohárba...induljunk haza! Próbáltam érdeklődni, hogy a többiek mikor tervezik majd a hazaindulásunkat. Éreztem, hogy nem kéne, és hogy 5 ember nem alkalmazkodhat hozzám, és a randimhoz, de tudnom kellett.

Sok variáció volt az indulási tervekre, amikbe én időről időre beleőszültem. Próbáltam visszafogni magam. Itt most nyaralunk, pihenünk.

Terészetesen késve indultunk, természetesen dugó volt, természetesen Janának volt fuvarja Budapestre...azon se csodálkoztam volna, ha lerobbanunk, vagy az autópályán belénk csap a villám. Fel voltam készülve rá, hogy hajnalba fogunk hazaérni, és Jana haza megy randi nélkül. A feszültség bennem átragadt mindenkire a csapatból, de már nem tudtam mit kezdeni vele.

Este 7-re vittek haza Ildiék, addig Jana a Westendbe ücsörgött. 19:30 körül járhatott, mire odaért hozzám. Beszélgettünk, mesélt az esküvőről, megmutatta a képeket, amiket csinált, mind ezt úgy, hogy szorossan mellettem ült, és még mindig sehol a csók. Újra kezdtem elbizonytalanodni. Már az is eszembe jutott, hogy azt a sok romantikus sms-t nem is ő írta. A fotók után a fejem a vállára hajtottam. Egyszer csak felnéztem rá, ő le...eddig bartam. Mecsókoltam.

Hogy az egész estét ne részletezzem: gyönyörű randi volt, romantikus...még is szomorú vége lett. Meg voltam győződve róla amikor elindult a reptérre, hogy soha többet nem látom.

Ezt a gondolatot azzal magyarázom, hogy 2 dolgot fogadtam meg Horvátországban a randival kapcsolatban: Nem csókolom meg, és nem akarok vele ideje korán szeretkezni. Ebből a szempontból az este hagy némi kívánni valót maga után.

Mindezt annak ellenére gondoltam csődnek, hogy körülbelül hajnali 1 felé könnyes szemmel fölém hajolt, és közölte, hogy tudja mennyire korai, de nem bírja magában tartani még egy hónapig, hogy szerelmes belém. SZERET!

Borzasztó érzés volt, hogy sikerült elrontanom a 2. randinkat. Tudtam, hogy hibáztam, bár sokmindent megtettem ennek elkerülésére, de nem voltam elég kitartó. Nem számítottam üzenetre, semmire Janától a továbbiakban. Míg nem este...

Üzenet, amiben megkérdezte, hogy mit szólnék egy szeptemberi együtt töltött hosszú hétvégéhez? Már másodszor éreztem úgy, hogy:

-szívrohamot fogok kapni

-nem ismerem a férfiakat

Természetesen nagyon örültem az ötletnek, amire jött a következő kérdés: "Mit szólnál, ha ez a hosszú hétvége szerdától szerdáig tartana?" Elkezdtem nevetni. Nagyon Boldog voltam. Természetesen semmi kifogásom nem volt a dolog ellen, és másnap már el is kezdtem szervezni, hogy abban az időben ne kelljen minden nap dolgoznom.

A munkahelyemen sikerült úgy összeszervezni a dolgokat (sok kolléga közbenjárásával), hogy teljes napra csak 1 napot kellett bemennem, csütörtökön.

Az egy hetet megelőző 3 nap a poklok poklát éltem át. Persze a bajt most is magamnak csináltam. Janának szeptember 24-e a szülinapja. A terveinkben szerepelt a szüleink meglátogatása (amitől rettenetesen ideges lettem, és szinte nem is akartam elhinni, hogy ennyi ismeretség után be akar mutatni a szüleinek), és mivel az én étkezésem katasztrófa, és a hűtőm az esetek többségében teljesen üres, így a megoldandó dolgok listája nagyon nagyo lett. A szülinapján sokat gondolkoztam...nem ismerjük még egymást eléggé ahhoz, hogy értelmes ajándékot vegyek neki, hülyeséget viszont nem akartam. Marad a süti sütés, mind ezt úgy, hogy tudom, nem édesszájú. Kinéztem egy Túrórudi tortát, hogy azzal talán örömet tudok neki okozni.

A szüleihez nem mehetünk üres kézzel. Sokat gondolkoztam, hogy mit lehetne, de semmi nem jutott eszembe. Akkor legyen oda is süti. (Úgy tettem a kigondolás alatt, mintha tudnék sütni)

Főznöm is kell ha itt lesz, mert szerintem férfi lévén neki kevés lesz a fényevés, és a roppanós virsli. Érkezéséig figyeltem nagyon, hogy milyen ételek kerülnek szóba, hogy miket szokott enni reggelire, ebédre, vacsorára.

Ahogy közeledett az idő egyre idegesebb lettem. 3 napig hortam haza a vásárolt cuccokat, a lakásból hiányzó, de a sütéshez szükséges eszközöket, amitől olyan izomlázam volt már keddre...és még messze a vége. Éreztem én, hogy túlidegeskedem a dolgot, de hiába. Szerettem volna már túl lenni mindenen, pedig az nagyon messze volt még. Kedd este Eszter barátnőm fel jött lelkizni, aminek a segítő kéz funkciója is egyértelmű volt. Megycsináltam a tortát, a Zserbót a szüleihez, bepaníroztam a húst az érkezése estéjére, Eszter neki állt a salátának...közben boroztunk ugyan, de nem lettem lazább.

Amikor kezdett kristályosodni, hogy mindennel kész leszek, akkor már az együtt töltött hét miatt idegeskedtem, hogy mit csinál, amikor én dolgozom, hogy a szülei utálni fognak-e, a szüleim jól fogadják-e, hogy ennyi idő után milyen lesz a viszontlátás, kínos lesz-e, egy hét alatt bizonyítékot nyer, hogy én kellek neki, vagy épp ellenkezőleg. A csodával határos, hogy nem kaptam szívrohamot.

De minden nap történt valami, csinált valamit, amitől egy pár percre meg tudtam nyugodni, Pl: FB-on nyilvánosan a barátnője lettem, visszaszámlálót készített nekem, hogy pontosan mikor is látjuk viszont egymást.

Eljött a szerda délután. Ő 21:00-ra számolta az érkezést, mert 19:10-re volt kiírva a repülő leszállása. Nem akarta, hogy kimenjek elé, mert már eltalál a lakáshoz. Szívesen mentem volna ki elé, de tudtam, hogy van mit előkészülnöm még, mmint egy rendes randi előtt. Így csak vártam, és vártam...

Megérkezett. Nem tudtunk annyi csókot váltani, ami elégnek bizonyult. Kaptam egy fából készült tulipánt, csókolóztunk, lassúztunk a konyhában...Tökéletes este volt. Beszélgettünk sokat, és eldöntöttük, hogy januárban kiköltözök hozzá Hollandiába. Furcsán magától érthetődő volt a döntés, fel sem merült bennem, hogy ez nem így van rendjén.

Amikor lefeküdtünk az ágyba, és jó éjt kívántunk egymásnak, akkor belenézett a szemembe, és feltette azt a kérést, amiről azt hittem én soha nem fogom hallani, arra meg végképp nem számítottam, hogy az Ő szájából, és ilyen hamar: "Hozzám jössz feleségül?" Csak néztem a szemét,és próbáltam kitalálni, hogy komolyan mondta-e, vagy csak viccelt. meggyőztem magam, hogy nyílván nem mondhatta komolyan. Mit képzelek? Így én is elvicceltem a válaszadást. Mondtam, hogy amikor a levélváltásunk elején megkérte a kezem, akkor én erre már igent mondtam. Ami persze tényleg csak vicc volt. De volt egy olyan furcsa érzésem, hogy talán tényleg komoly volt a kérdés.

Reggel keltünk, hogy bemenjek dolgozni. Mondtam neki, hogy nyugodjan maradjon otthon, aludjon, de nem akarta, mert akkor nem egy a napi ritmus, és ő majd kukorékol este én meg álmos leszek, és ruhákat is akar venni magának. bementünk a bolba. A nyitás időpontjában hívott a helyettesem, hogy beteg, és nem jön, így 10:00-ig ott ült velem Jana, amíg a központ nem küldött egy másik pénztárost. Addigra kinyitottak a boltok, így elment kóricálni. Nagyon nehéz volt bent lenni és dolgozni. 12:00 körül megjelent az ajtóban, teljesen átöltözve, a hátamögött papírba csomagolt 15 szál hosszú szárú vörös rózsát tartva. azt hittem menten elájulok.

Tavaj Valentin napon az egyik kolleegina futárszolgálattal kapott egy szál rózsát. irígykedve néztük, hogy vannak még Úri Emberek, akik tudják, mi az hogy udvarolni. Erre én kapok egy hatalmas csokrot. Szinte meg kellett, hogy csípjem magam, hogy nem álom, valóban velem történik mind ez. Jana viszont a lehető legtermészetesen viselkedett, mintha ez nem is lenne semmi. Foglama nem volt róla, hogy mekkora örömet okozott. Aztán ment is tovább. Megkérdezte akarunk-e ebédelni valamit, majd távozott.

Este azt mondta ne főzzek, mert az előző napi vacsorából még maradt, és ő majd azt eszi meg.

Pénteken felvetette, hogy mi lenne, ha már aznap lemennénk a szüleihez. Nem akartam kedvét venni, és természetesen mondtam, hogy menjünk, de nagyon ideges lettem. Sok szempontból tökéletes volt. A hirtelen jött ötlettől nem volt időm idegeskedni, bár a vonaton már nem nagyon lehetett hozzámszólni. Elsőre természetesen rossz vonatra szálltunk, látszott mennyire tudunk figyelni.

Amikor leértünk Szekszárdra a szülei már ott vártak bennünket az állomáson. Tudom, hogy már a kocsiban elkezdtünk beszélgetni, de hogy miről, azt nem tudom megmondani. Bozasztó zavart voltam, és rettegtem, hogy nem leszek szimpatikus.

Hála az égnek, ahogy hazaértünk a szüleihez Well Come Drink került az asztalra, amiért nagyon hálás voltam, mert ha nem ittunk volna biztos kiugrik a szívem a helyéről, ami legílább annyira rosszúl vette volna ki magát, mint az hogy egy értelmes mondtaot nem tudok kinyögni. Bár emlékeznék arra, hogy miket mondtam...

Még aznap este felmentünk a Szüreti bállra a városba. Ott az Anyukájával rozésztunk, kirakodó vásárokat leltároztunk le, és vacsoráztunk egyet. Addigra teljesen oldottnak éreztem magam. Az Apukája nagyon kedves volt, nem hagyta, hogy bármit fizessek...

Egyszer csak Jana meg az Anyukája elmentek mosdóba. Ekkor vett elő az Apukája, és nagyon aranyosan, szinte félénken beszélgetni kezdtünk, ahol tudatta velem félelmeit. Ó ha tudná nekem mennyi van. Elmondta, hogy nagyon fél...fél mert nekem van egy szép szakmám itthon, állásom, otthonom, barátaim, ami majd nagyon fog hiányozni. Kint nem könnyű az élet, nem tudni, mikor találok munkát, és nem vagyok az a háziasszony típus, így haza akarok majd jönni, és otthagyom Janát. Szó szerint nem tudom idézni a szavait, mert amikor éreztem, hogy hova akar kijukadni, akkor megint ideges lettem, hogy erre mit is feleljek.

Mivel a mondani valója végén elhangzott, hogy Ő nagyon bizakodó velem kapcsolatban, akkor picit megnyugodva igyekeztem a lehető leőszintébben válaszolnni. elmondtam, hogy itthon sem úgy kezdtem, hogy becsüs vagyok, itthon sem mindig volt könnyű. De ha azt veszük, hogy most az életem stabil, akkor is....nincs kivel megosztani. Tudom, hogy nehéz lesz, de ez egyáltalán nem zavar. Erre elmosolyodott, megölelte a derekam, kicsit magához húzott és elismételte: "Bizakodó vagyok!" Nagyon jól esett!

Eközben Jana Anukája a mosdóban (mint utóbb kiderült Janának zendített rá): "Kisfiam, legalább vele ne legyél bunkó!" Ott Jana azt is elmondta neki, hogy januárban, ha minden jól megy költözöm. Amikor ezt a jelenetet elmesélte nekem, akkor nyugodtam meg teljesen. Nem utálnak, nincs kifogásuk ellenem. Nevetni kezdtem, és este mondtam is: "Már csak neked van félni valód!" Ami persze nem volt igaz, mert Kittit még nem ismerem, akitől legalább annyira félek, mint a szülőktől. A nagyszülőket viszont sikerült Skyp-on keresztül megismernem, amin nagyon jót nevettem. Nagyon helyesek voltak, és nem is láttuk sokáig egymást, de lecsekkoltak, hogy mennyire vagyok emberevő szörnyeteg. :)

Szombaton Jana elvitt Szekszárd és környékének legszebb részeire, csináltunk pár közös fotót. Mire hazaértünk a szülei Isteni grillt készítettek elő, aminek elkészülésében igyekeztünk besegíteni. Ebéd után kis pihenést iktattunk be, mert egy kicsit kiment az oxigén a fejünkből az ebéd hatására. Késő délután ébredtünk, és megint kimentünk a szüreti bálra. Megint jól éreztük magunkat, a felvonulásnak is láttuk egy részét, és a Republik koncertből is meghallgattunk egy-két számot, de Cipő nélkül már nem volt igazán élvezhető, és az eső is nekikezdett néha, úgíhogy hazamentünk. A szüleinél megnéztük utólag a Forma1 időmérő edzését, aminek nagyon örültem, aztán betettünk egy filmet. Ekkor hibáztam, mert Jana vállára hajtottam a fejem, és egy rövid küzdelem után beadtam a derekam, és elaludtam. Ébredéskor nagyon szégyeltem magam.

Vasárnap reggel a szülők vittek fel minket Budapestre házól házig. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy nem hívom be őket, de nem akartam Anyuékat ilyen helyzetbe hozni. Nem beszéltük meg előre.  

Bementünk. Szokásos kép, Apu a nappaliban, Anyu a konyhában, Ádi még aludt. Köszönés, kézfogás. jana hozott a szüleimnek 2 évüg bort (1fehér, 1 vörös), ami Kitti esküvőjén volt, és egy csokit, amihez holland kis porcelán fapapucs volt csomagolva. Beszélgettünk, segítettem anyunak befejezni az ebédet, addig halgatóztam, hogy Apu mit beszél Janával...nem voltam nyugodt. :) De körülbelül 15 perc elteltével hallottam, hogy nevetgélnek. "Ez gyors volt!" :D Boldog voltam. Anyu is megnyugtatott, szimpatikus volt neki az első pillanattól kezdve, de tőle nem is tartottam.  

Aztán kész lett az ebéd, felébresztettem Ádit, aki másnapos fejjel csatlakozott hozzánk. Mindenkit megnyert Jana. :)

ebéd után hagytuk Anyuékat pihenni egy kicsit, és kocsival kimentünk Kerekhegyre és a templom kertbe, hogy én s megmutassam Jannak a kedvenc helyeimet, és ne csak a várost lássa Budapestből. Jó volt vele ezeken a helyeken sétálni. Sokat jelentenek ezek a helyek, és jóó érzés volt vele megosztani ezeket. A templom kertben azt mondta, hogy szeretné, ha ott lehetne az esküvőnk. Ekkor kerített a hatalmába az érzés, hogy a lánykérést ő teljesen komolyan mondta. Hazamentünk, még beszélgettünk kicsit a családdal, aztán Anyu hazafuvarozott minket.

A hétfő délelőttöt otthon töltöttük, csak 14:00-ra kellett bejönnöm a munkahelyemre 1-2 órára, mert Anitának el kellett mennie orvoshoz. Szabadnapos lett volna, de elcseréltük a szabadnapjainkat, hogy Janával lehessek, így ez volt a minimum, hogy bejövök, amíg elintézi az elintézni valóját. Természetesen ketten jöttünk be, és Jana megvárt. Amikor Anita visszaérkezett, akkor elindultunk fel a várba. Jártunk a Mátyás templomnál, a Várkapunál, a Halászbástyánál, láttunk ürségváltást, lenéztünk a városra. Ott is készült pár közös kép, nagyon jó volt kézenfogva andalogni. Utána lesétáltunk a Mammuthoz, és beültünk egy kávéra a Promenádba, ahol még lehet bent dohányozni. valójában csak vártuk a 19:00 órát, mert addigra baráti beüléstszerveztünk a trombitásban Ildivel, Csabával, Amarral, Helénnel és Eszterrel.

Az összejövetel aránylag jól sikerült. Ildit és csabát nagyon sajnáltam, mert láttam rajtuk, hogy nagyon fáradtak, sok most a tennivalójuk, és csak miattam jöttek el. Szívük szerint lemondták volna. hálás voltam mindenkinek, hogy munka után, fáradtan még hajlandóak voltak a beülésre. A végére csak a lelki sebeit nyalogató Eszter maradt, akinek a magánélete éppen változóban van. Jana, mintha megérezte volna, hogy ez most jó lesz rövidezni kezdett vele. én csak kicsiket ittam, mert az evést nem vittem túlzásba aznap. Amikor kibeszélgettük magunkat, akkor Esztert elkísétük a villamosig, mi meg a Blahához érve taxit fogtunk.

A lakásbaérve éreztem a sötét előszobába, hogy becsíptem, de Hál' Égnek Jana is. Ott elkapott, magához húzott, és vagy 15-20 percen keresztül egymást ölelve, kabátban, sötétben álltunk, és próbáltuk elmondani a másiknak, hogy mit érzünk iránta, ami nem igazán ment, mert nem találtuk a szavakat, aminek az alkoholhoz semmi köze nem volt.

kedd reggel csináltam reggelit, összebújva filmet néztünk, ami előtt egy fürdés-hajmosás után diáklánynak öltöztem, egy korábbi ígéretemnek eleget téve. :D Film után neki álltunk együtt főzni, azt megettünk. Délután jöttek a lakást megnézni, de ők gyorsan távoztak is. Utána már a mienk volt az este. Az egy hét izgalom akkor jött ki rajtunk, és viszonylag korán be is aludtunk, bár folyton az járt a fejembe, hogy utolsó este, és nem akarok, de elnyomott az álom.

Hajnalba felkeltünk, összekészültünk, és rendeltem egy taxit. Aznap már dolgoztam volna, és Jana mondta, hogy ne kísérjem ki, de ragaszkodtam hozzá. Ha a gépe indulása után lindulok munkába, még korán be is érek. Elmentünk Kőbány-Kispestig taxival, aztán a 200E buszra szálltunk. Álltunk egymással szemben a buszon, és éreztem, hogy furcsán émelygek. Azt gondoltam, hogy a hírtelen evés, amit ilyen intenzitással rég műveltem, biztos az az oka mindennek. De egyre rosszabb lett, már nem is émelygés volt, hanem erős hányinger és szédülni kezdtem. Ekkor szóltam Janának, hogy nem vagyok jól, és szálljunk le, de arra sem emlékszem, hogy sikerült is mondanom neki, vagy csak akartam, mert elsötétült minden. Álmodtam is, amiben benne volt Jana is. Egyszer csak magamoz tértem, és Jana térdelt felettem, tartva a fejemet és kiabál, hogy "Szívem, szívem, térj magadhoz. megpróbáltam felkelni, de olyan gyenge voltam, mint aki hetek óta fekszik a busz padlóján, és ahogy felültem a hányinger megint elkapott. Két ember felállt, hogy átadják a helyüket, de nem értem oda. megint elájultam. A reptéren tértem magamhoz, hogy a busz sofőr próbál Janának segíteni a buszról leszállni. Ott először egy kinti padra ültettek, ahol egy fiatal srác vizet adott, aztán beljebb vittek. Egy takarítónő mondta, hogy szól a reptér orvosi ügyeletének, közben Jana a szüleimet hívta, hogy jöjjenek értem, Apu azonnal kocsiba ült.

Jana nem akart elmenni, de elküdtem, amikor az orvosok odaértek. Láttam a szemén mennyire meg van ijedve, és rettenetesen szégyeltem magam, hogy ennyire megijesztettem. Amikor fölémhajolt odasúgtam neki, hogy remélem nem hoztunk össze egy babát, amire azt válaszolta, hogy ha igen, akkor Ő lenne a legboldogabb ember. ettől a mondattól nagyon megnyugodtam, és igyekeztem olyan fejet vágni, hogy jobban vagyok, és ott tudjon hagyni. Rettenetesen sajnáltam szegényt! Nagyon aggódott.

Munkahelyemet értesítettem, Apu pedig haza vitt hidegkútra. Egész nap feküdtem az ágyban, és aludtam. Este háziorvos, aki persze nem tudott mondani semmit, csak elküldött laborvizsgálatra. Janával nem nagyon tudtam beszélni, nagyon megijedt, és csak az ájulásom járt az eszében, bár én sejtettem, hogy a dolognak a korában már kiderített nőgyógyászati cisztámhoz van köze, mint bármi máshoz. A háziorvos után hazamentem a Népligethez, hogy másnap ne kelljen korán kelnem, ha dolgozni megyek. Jana anyukája is küldött sms-t, hogy hallották mi történt, és jobban vagyok-e. Nem tudom mennyire adhatta elő jana félelmetesen az ájulás történetét, de meg volt ijedve Ő is.

Ennyit az érzékeny búcsúrl...!!!

Azóta minden nap beszélünk, minden este képpel és hanggal is, de egyre nehezebb. Hiába tudom, hogy 16-án megint itt lesz...türelmetlen vagyok, és nélküle nagyon nagyon egyedül érzem magam, pedig szinte minden napra csináltam valami programot. De nem segít.

Apujéknak is elmondtam a költözést. Anyu volt az egyszerűbb eset, Ő az első pillanattól támogatott. Apu a nehezebb. Sok a kétsége, a félelme. Igyekeztem Őt megnyugtatni, a kérdéseire választ adni, így talán megnyugodni látszik. Hiányozni fogok nekik, ahogy Ők is nekem. Öcsém reakciója a legérdekesebb. Nem reagál.

A rózsákat, amiket kaptam levagdostam, hogy ne rohadjanak be, inkább kiszárítottam őket.

De biztos, hogy jó lesz. Most mivel előre tudtuk, hogy jön, így nem dolgozom egy napot sem. megint megyünk Szekszárdra, sőt, szombaton felmegyünk a Balatonhoz a Nagyszüleit meglátogatni. Vasárnap megint felhoznak minket kocsival, de most kivatalosak is ebérde anyuékhoz. Megint valami, ami miatt lehet izgulni.

Ebben a hónapban megvettem a repülőjegyemet december 4-ére, amikor én utazom ki egy hétre. Remélem, hogy akkor lesz mód találkozni Kittiékkel is, hogy az összes olyan dolgon átessek végre, ami aggodalomra ad okot.

Jana Anyukája legutóbbi látogatáskor adott holland tankönyvet, szövegkönyvet, amit el is kezdtem, bár az utóbbi héten nem volt erőm a tanuláshoz. Kint ez sokkal könnyebb lesz.

Közben eldöntöttük a Magyarországi költözés időpontját is, és a kiköltözés időpontját is. December 30-án kiköltözöm a lakásból. Azt hiszem az a zug volt az, ami hozzájárult, hogy lelkileg megnyugodjak, és önmagam legyek. Közvetetten bár, de annak köszönhetem, hogy Jana olyannak ismerhetett meg, amilyen vagyok.

Közben voltam nőgyógyásznál, ahol kiderült mitől is ájultam el a reptérre menet szeptemberben. Eltűnt a cisztám, és jók a hormon vizsgálat eredményei is. Egészséges vagyok! Rögtön hívtam is Janát, hogy tudja...bármilyen rossz élmény neki az ájulásom, valójában az egy jó jel volt, mert valószínűleg akkor fakadt ki, és tűnt el az a fránya ciszta!

Az elmúlt napokban felhívtam azokat a kolleginákat, akik közel állnak hozzám, szeretem őket, hogy megszervezzek egy összejövetelt, amin hivatalossá teszem a távozásomat. Amolyan búcsú buli. Persze már sokan sejtettek vagy tudtak dolgokat, de nem hivatalosan.

Sokat gondolkoztam, hogy jó ötlet-e a főnökség előtt nyilvánosságra hozni, de rájöttem, hogy ezek az emberek fontosabbak nekem, mint a lojalitásom a főnökeim felé.

Így a következő embereknek szóltam: Kaposi Bori, Szitai Anita, Gimpel Judit, Oláh Anna, Plech Hajni, Dán Anna, Kövesi Timi, Molnárné D. Dóra, Szalai Lilla, illetve szóltam Csillumillunak, és a Dancs Krisztinek, de a Csillu dolgozott, a Kitty meg szakadt bokaszallaggal feküdt otthon, így őket külön tájékoztattam, amire nagyon NAGYON cukin reagáltak mind a ketten.

Odamentünk a Patkó Bandiba, elfoglaltuk a helyünket. Hajni, Timi, meg a Lilla kicsit késtek, így őket még mindenképpen meg akartam várni. Addig pezsgőztünk, ami hogy őszinte legyek, nagyon kellett.

Amikor minden ki ott volt, akkor azt hiszem Danika, vagy Anna kezdte, hogy "akkor miért is vagyunk itt?" :)

Nekiláttam a mondókának. Nagyon nehéz volt! Nem tudtam a szemekbe nézni, csak koncentráltam, hogy a mondatok álljanak valahogy, és ne össze-vissza beszéljek. Nem tudom sikerült-e, mert a beszédemre csak nagy körvonalakban emlékszem. elmondtam, hogy van valaki az életemben, akit szeretek, és úgy néz ki, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ő is szeret. Mivel nem vagyok egy hiszékeny ember, így összeköltözöm vele, hogy utána járjak a dolognak, ami egy kicsit nehezebb feladat, tekintettel arra, hogy Hollandiában él. :) Ezért december 28-án dolgozom utoljára a cég berkein belül.

Persze rögtön fotót kértek, úgyhogy körbe adtam a telefonomat, mindenki elégedetten nyugtázta a választásomat. Ekkor kicsúszott a számon, hogy amúgy "nem hivatalosan" megkérte a kezem, és én igent mondtam. Na innen jött a sikítás. :) Persze megkaptam a kérdéseket, hogy mit is fogok kint csinálni, meg, hogy mennyire vagyok biztos a dolgomban. Elmondtam, hogy semmi mást nem kellett tennem, csak mérlegre tenni a dolgokat: mit veszítek, ha nem jön össze, és mit nyerek, ha igen. Ezt nagyon gyorsan elfogadta mindenki. És itt körbenéztem, és egy csomó könnyes szemmel találtam szemben magam, ami persze azonnal hatott rám is, és én sem úsztam meg 1-2 könnycsepp nélkül. Ezek az emberek a legfantasztikusabbak a cégnél, és azt nagyon boldog voltam, hogy nekem pont ők a barátaim.

Ezek után kaptam egy ajándékot: Orexes partnerkártyás tájékoztatóval ellátott doboz kicsit átfogalmazva, egy partnerkártya az "ORAL Zrt " kibocsájtásában, aminek 696969 a sorszáma. Majd kinyitva egy vibrátort találtam benne. "Csak hogy ne unatkozz, ha ő dolgozni van." Rögtön tudtam, hogy az ajándék Danika lelkén szárad, és meglepődtem az ajándékon, hogy kaptam, de a milyenségén nem. :)

Ezek után ittunk, táncoltunk (az amúgy nem táncos helyen). Nagyon jól éreztem magam, és azt hiszem a többiek is. Nagyon fogak hiányozni, fantasztikus este volt!!!

Nem igazán értem, hogy az emberi elme hogyan is működik. Amíg még sok idő volt Jana érkezéséig, addig is tudtam látványosan szenvedni, de az gyerekjáték volt az utolsó napokhoz képest. Ezekre "az igazán nincs sok hátra" napokra megborult az elmém. Már elegem van a várakozásból, nem tudok visszaszámolni, a hiszti mesterfoka! Ezt súlyosbította, hogy hétvégén Jana Kittiéknél aludt, mert Kelvin (Kitti férjének) szülinapja volt. Előtte Kitti beteg volt, de már kifele jött a köhögős náthából, ez viszont nem kímélte meg Janát és hétfőre lebetegedett. Pokoli érzés volt!!! Ott van Hollandiában, betegen, és én nem tudok segíteni neki, nem tudom ápolni...majd szét robbantam a dütől. Keddre ez egy kicsit rosszabb lett, és már azt is mondtam neki (bár a szívem szakadt meg), hogy egy reggeltől estig tartó utazás biztosan nem fog jót tenni neki...lehet, hogy le kellene fújni a látogatását, amiről természetesen, és Hála az Égnek hallani sem akart.

Az egyetlen, amivel némiképpen tudtam hűteni magam, az a készülődés. Megígértem Janának, hogy nem csinálom azt, amit szeptemberben, hogy érkezése előtti 3 nap úgy mentem haza, mint egy málhás ló, mert hát az üres hűtőt fel kellett tölteni. Most erről le lettem tiltva, hogy ne cipekedjek annyit. Tervben is volt, hogy megfogadom a dolgot, ami...talán nem teljes sikerrel sikerült. :) Egy nappal kevesebbet cipekedtem. Viszont sokat segített lelkileg, hogy vittem neki haza Túró rudit, sört, reggeli joghurtot, és mindent amit szeret, no meg minden olyat, amivel majd megpróbálom meggyógyítani: C-vitamin, tea, alma, amit lereszelek és mézzel öntözöm meg. Megnyugtatott a készülődés.

A sok stressz miatt már nagyon ideges kezdtem lenni. Az érkezése előtti napon nagyon nehézre sikerült, bár az érkezés napja sem volt sokkal könnyebb Kedden becsüs napra mendtem az óbudai Trófea étterembe, ahol terveztem távozásom bejelentését a főnökség felé. Már reggel éreztem, hogy a kedvenc magassarú cipőm, ami már egy ideje nem volt rajtam, rossz döntés volt, mert ezt nem fogom bírni estig, hiszen a vásárlás 1. fejezetére ma fog sor kerülni, ígyhogy felhívtam Anyut, hogy a munkahelyére vigye magával a lapos cipőmet, mert odáig még elvergődöm valahogy.

A becsüs napon rettenetes hangulat volt, a főnökség sem volt a helyzet magaslatán. Menet közben jeleztem az igazgató és a vezető becsüs felé, hogy a végén egy pár szót szeretnék váltani velük. Nagyon ideges voltam, kaptam a sustorgó kérdéseket, amiket a megindult pletyka generált, de ezeket igyekeztem lepergetni magamról. Amikor vége volt az előadásoknak, és kezdtek az emberek elszálingózni, akkor leültem a két "halfejjel" beszélni. Szerencsétlenül ültettek le egyvonalban kettejük közé, így bárkivel beszéltem, a másiknak háttal voltam. Viszont így utólag azt kell mondanom felesleges volt annyira izgulnom, mert a rövid történet ismertetés és a reakció kettőjüktől körülbelün 2 percet vett igénybe. Természetesen én ezt egyáltalán nem bántam, de meglepett a dolog. Viszont nagyon jól nevelten sok sikert kívántak, és elváltunk.

Irány a vásárlás! Sikerült 2 hatalmas zacskót megtömnöm, ami nem lett volna gond, de mielőtt beestem volna Anyu munkahelyére már nem tudtam eldönteni, hogy mi fáj jobban: a kezeim, ahogy vágják a zacskók, vagy a lábam a cipőm miatt. Csak annyira volt a fájdalom kiülve az arcomra, hogy Anyu meglátta, hogy leszállok a villamosról, és elém sétált, hogy elvegye a zacskókat. El tudom képzelni, hogy milyen látvány lehettem. hazaérve a takarítás nagy részét sikerült megcsinálni, de bőven maradt másnapra is. Viszont képtelen voltam folytatni, mert nagyon fáradt voltam. Janával nem is tudtunk sokat beszélgetni, mert őt a betegség, engem a fáradtság nyomott el. Arról nem beszélve, hogy az időpont közeledtével egyre kevesebb mondanivalóm volt a számára. Ez így borzasztóan hangzik, de addigra annyira a hatalmába kerített, hogy "GYERE MÁR!!!", hogy ezen kívül már nem nagyon tudtam másra koncentrálni, és azt hiszem ez a furcsa érzés kölcsönös volt.

Az érkezése napján felkeltem 4:30-kor, hogy hátha még tudok csökkenteni a hátramaradt feladataimból, viszonylag kevés sikerrel. Az esti vacsora már elő volt készítve, az ágyat még át kellett húzni, porszívózni kellett, amit hajnalban nem mertem, és magamat olyan állapotba hozni, hogy amikor meglát, akkor ne forduljon sarkon. Reggel még megálltam a postaládámnál, hogy a csekkek befizetését is letudjam, és ne kelljen szegényt postára is cipelni betegen.

Egész nap kirohangáltam a piacra, gyógyszertárba, postára...nagyon szerettem volna, ha minden rendben lesz, és hamar sikerül meggyógyítani, mert ha megyünk Szekszárdra, és a Balatonhoz, akkor nem lehet ilyen állapotban. Már azt is felvezettem neki, hogy ha nem sikerül egy kicsit rendbe szedni a közérzetét, akkor nem megyünk a szüleihez pénteken, hanem szombaton Balatonon találkozunk velük. Bár ennek én sem örültem volna, mert nagyon kedvelem a szüleit, és mint Anya biztos én is nehezen viselném, hogy a beteg fiam itt van végre az országban, és nem ápolhatom, nem lehetek vele, hanem valaki más vigyáz rá, így reméltem, hogy addigra semmi baja nem lesz Janának, vagy legalábbis jobban lesz.

Haza ismét hatalmas cekkerekkel sikerült elindulnom, de most legalább cipő dolgában bölcsebb voltam. Zuhogott az eső, de ha lett volna nálam ernyő sem maradt kezem, amivel foghattam volna, így szép csöndben tűrtem, hogy bőrig ázzak. Akkor, pár órával az érkezés előtt kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy tiszta víz leszek...gondoltam én. Amikor aztán beérve a lépcsőházba, felérve a cuccokkal a 4. emeletre keresni kezdtem a kulcsom, és nem találtam...akkor eltört bennem valami. Ez volt az utolsó csepp a pohárban! Felhívtam Csucsut (Vivien párja, övé a lakás, amiben lakok), hogy van-e nála pótkulcs, mert akkor most elindulok zuhogó esőben Budakeszre. Ez oda-vissza 4 óra, Jana 3 óra múlva ott van...éreztem, hogy mindjárt eltörik a mécses. Janának várnia kell, a vacsora sehol nincs, és úgy nézek ki, mint egy ázott ürge, abból is a legramatyabb. Leakartam ülni a lépcsőre és zokogni, de nem...elindultam lefelé a cekkereimmel, és közben gondolkodtam, hogy hol lehet, mikor láttam utoljára...reggel A POSTALÁDA! Odaszaladtam, nyitva találtam, és benne a kulcs. Elsőre leesett a kő a szívemről, aztán újabb sokk...akár ki is pakolhatták a lakást! Felszaladtam, benyitottam...minden a helyén, minden rendben. Itthon vagyok! Kezdődhet a  készülődés utolsó szakasza.

Amikor mindent elpakoltam amit vettem, az ágy áthúzása is megvolt, akkor nekiálltam a vacsorát megcsinálni, közbe a nagyszobába felvettem a fűtést, hogy jó meleg legyen, mire megjön. Utána krumplit pucoltam a krumplipüréhez, ami a kedvence, beleraktam a tepsibe a bacont, rá a tegnap fokhagymás tejbe áztatott karajokat, rá a sajtot, körbeöntöttem tejszínnel, és mehet a sütőbe. megpucoltam, lereszeltem az almát, és amikor elkészültem, akkor elmentem lefürödni. Az óra úgy pörgött, mintha gyorsított felvétel lett volna, biztos voltam benne, hogy nem leszek kész mindennel. De még is. Amikor már nem maradt sürgős teendő, akkor megpucoltam a répákat, ami az én vacsim lesz, mert nem szeret egyedül enni, és már idő volt, bármelyik pillanatban megérkezhet. Menet közbe már hívott, amikor leszállt a gépről...

Hallottam, amikor valaki közeledett a lépcsőn felfelé. tudtam, hogy ő lesz az. Kinyitottam az ajtót...ott állt a rács oldalán. Egy percre le is fagytam...Ő szólt rám, hogy nyissam már ki az rácsot, és engedjem be. Amint becsuktam az ajtót átöleltem, és...nem is tudom. Elvesztem. Azt szerettem volna, ha ez a pillanat soha nem múlik el. Ott volt a vacsora, de nem érdekelt...csókoltam, Ő csókolt...semmi más nem érdekelt. Csak hogy itt van.

Mire nekiálltunk enni már mindent újra kellett melegíteni, de mondtam neki, hogy C-vitaminnal kezdünk, és a vacsi után kötelező a reszelt alma. Közbe csak néztem, és nem hittem el, hogy itt van. Kaptam tőle egy nagyon nagyon finom holland sajtot, amit persze azonnal meg is kostoltunk. Szegény nem sokat érzett az ízéből, mert a nátha kiütötte az ízlelőbimbóit, szerintem a főztömből sem sokat érzett. Hamar ágyba is dugtam, hogy hátha kipiheni a betegséget.

Csütörtökön arra ébredtem, hogy kapar a torkom, de reméltem, hogy ennyivel meg is úszom a dolgot. Otthon voltunk, ki sem mozdultunk. Kicsit haragudtam magamra, hogy hagytam meggyőzni magam arról, hogy csak 1 kajával készüljek, mert nem akartam, hogy el kelljen menni otthonról amikor ennyire nincs jól. Minden esetre este elmentünk a Köki terminálba, ahol megvacsoráztunk (ennyit a fogyókúráról), felmentünk a tetőre körbe nézni. A kilátás feledhetetlen volt, de nem a szó hagyományos pozitív értelmében. Most valahogy rondábbnak láttam a várost, mint eddig, bár itt még soha nem jártam fent. mondta a Jana, hogy nem hozta magával a telefonját, és most én csináljak képet. Ezt végül elfelejtettem, de nem bánom, hogy ilyen háttérrel nem készült kép rólunk. Méltatlan lett volna az eddigi képekhez képest.

Pénteken Jana (állítása szerint) már jobban volt, bár még nem volt az igazi. Ugyan azt a vonatot néztük ki Szekszárdra, mint a múltkor, csak most megpróbálunk jó vonatra szállni. :P Anyu mondta, hogy Ő is bent van a munkahelyén még 2-ig és látogassuk meg. Így reggel felkeltünk, összepakoltam a cucainkat, kicsit pánikolva, hogy milyen ruhát vigyek le magammal, amiben megjelenhetek a nagyszülők előtt. De aztán nagynehezen sikerült összeszednem magam, és mint egy csukott szemmel ugrás, becsuktam a ruhákra a koffert és elindultunk Anyuhoz. Miután nagy lett volna a kerülő, így Jana be lett dobva a mély vízbe, és a 99-es Szutyokjáratra száltunk fel, amivel elmentünk a Blaháig. Ott még beszaladtam gyógyszertárba, mert anyunak kellett valami, aztán már tényleg mentünk egyenesen a munkahelyére.

Nagyon örült nekünk. Volt egy olyan érzésem, hogy azért kellett bemennünk, mert persze hiányoztunk is neki, de el akart velünk büszkélkedni a kolleginái előtt. De nincs is ezzel semmi baj, és Jana is hősként viselte a mutizást. Sok időt egyébként sem kellett ott töltenünk, mert nem akartunk lecsúszni a kinézett vonatról, és még a jegyeket is meg kellett venni.

Irány a Blaha. Még jó, hogy időben elindultunk, mert az első villamosra nem fértünk fel, így a gyaloglás mellett döntöttünk. Majd fel a 7-es buszra...Keleti PU. Viszonylag gyorsan megvettük a jegyeket, vettem üdítőket a vonatra, és még egy cigire is volt időnk, mielőtt a vonathoz mennénk. Már rutinból mentünk a még ki nem írt vágányhoz, amit a korábbi alkalommal eltévesztettünk, de most nem foghattak ki rajtunk. Furcsa mód vártam, hogy leérjünk a szüleihez. Bár a közérzetem egyre ramatyabb volt, de vártam a velük való találkozást. Annyira kedvesek voltak velem, amikor lent voltunk, és annyira aggódtak az ájulásom után, hogy kimondottan megszeretttem őket, a rövid ismeretség ellenére.

Ahogy a múltkor is, most is már vártak bennünket kocsival, jó volt viszont látni őket. Mivel ellinkeltem a dolgot, és nem vettem bort meg csokoládét a nagyszülőknek, így eldöntöttük, hogy majd együtt, így az első utunk a Tescoba vezetett, ahol kiválasztottunk kér édességet a nagymamáknak, és egy üveg bort a nagypapának. Befelé menet még beszaladtunk egy gyógyszertárba, mert addigra annyira fájt a torkom, hogy vennem kellett valami fájdalom csillapítót, mielőtt megőrülök. Eközben a hasam is fájt, hála az anyatermészetnek, illetve az előző napi hamburger sem segített. Mivel most kezdtem a fogamzásgátló szedését Jana érkezése napján, így az is bezavart egy kicsit a normál működésbe. Mellesleg úgy nézett ki a hasam, mint aki a 4. hónapban van. Emellett folyik az orrom, krákogok...baromi vonzó lehetett a torzult ábrázatom.

Hazaérve a szülei a Vészhelyzet egyik epizódját adták elő nekünk: a mai napig ismeretlen gyógymódokat vetettek be, hogy a két "lekvárt" meggyógyítsák. Volt ott Cetebe, Neocitrán, Bioptron lámpa. Zseniálisok voltak. Kicsit jobban is lettem, és szerintem Janán is látható volt a javulás. Utána neki ültünk a vacsorának (itt került a fogyókúrám másodszor zárójelbe, és még csak nem is bántam): húsleves, amibe, bár belefőzte a csirkelábat az Anyukája az íz miat, de ki akarta dobni, amit én megakadályoztam, mert én nagyon szeretem, majd a leves után kacsasült, oldalas, sült kacsamáj, párolt káposzta és krumplipüre. Én a kacsából ettem, mert még soha nem kostóltam. Jana oldalast evett, végig abban a hitben, hogy az a kacsa oldala. Amikor erre fényderült, akkor jól kinevettük szegényt. :)  Vacsora után, amikor végkép elindultunk a gyógyulás útján, akkor adta meg az Anyukája a kegyelemdöfést: forró fürdőt készített nekünk fürdősóval a bugyborékolós kádba. Tiszta wellness a Földsi Tour jóvoltából. Nagyon nagyon jól esett! Még gyertyát is gyújtott nekünk, amit ügyesen elfelejtettünk eloltani. Amikor végeztünk, akkor várt minket a vastag takarós ágy. Olyan jót aludtam, hogy jaj, pedig addigra az orrom már egyáltalán nem töltötte be a neki szánt funkcióját. Mondjuk éjszaka felkeltem egy mosdó járatra, hátha tudom csökkenteni hasam elburjánzott méreteit, de mivel a lányok "olyat" nem csinálnak, csak ha nagyon betegek, de akkor sem idegen helyen, így dolgavégezetlenül visszafeküdtem, és jó szorosan odabújtam Janához. Ez volt a 3. éjszakánk együtt, de még mindig nem hittem el, hogy ott fekszik mellettem.

Reggel várakozásokkal és idegeskedve ébredtem. Vártam is a nagyszülőkkel a találkozást, és féltem is tőle. Ledöntöttük a reggeli Neocitránunkat, lámpáztunk, összekaptuk magunkat, addig az Apukája szedett virágokat a kertbe, és elindultunk. A kocsiban többször el akartam aludni, de csak félálomig jutottam. Menet közben megálltunk a temetőbe, oda vittük a virágokat. Ott voltak a dédik.

Utána vissza a kocsiba, és irány az Anyai Nagyszülők.

Két igazi nagyszülő várt minket, és Jana unokatesója. Nagyon zavarban voltam, főleg amikor észre vettem a Nagypapa zavarát. Rögtön hellyel, italal kínáltak, aztán kimentünk az unokatesó kovács műhelyébe, ahol kardokat, szabjákat, régi fegyvereket készít. Elég rossz volt a közérzetem, a hasam miatt, meg a torkom miatt, de annyira kedves volt mindenki, hogy megpróbáltam nem ezzel foglalkozni. Aztán elkészült az ebéd bementünk leülni az asztalhoz. Az ebéd pont olyan volt, mint amilyennek egy nagyszülői ebédnek lennie kell. Húsleves sok zöldséggel, majd rántott hús krumplipüréve, ahogy azt kell, és utána egy képviselő fánkra hajazó Isteni süti, amiből sikerült is kettőt bevágni az arcomba. Egészen nosztalgikus volt ez. Elfogott az az érzés, hogy ha mehetnénk az én nagyszüleimhez, akkor biztos hasonló lenne a menü. A Nagypapája Janának végig zavarban volt, hogy egy idegen ül az asztalnál, de maximálisan meg tudtam érteni. A Nagymamája viszont szinte percről percre nyitott felém. Többször elérzékenyült, hogy Kitti nincs az asztalnál, látszott, hogy mennyire hiányzik neki. Aztán...nem is tudom hogy jött, de olyan mosolyokat kaptam tőle, megsimogatott, amitől komolyan elérzékenyültem. Egy Nagymama megsimogatot! Rettenetesen jól esett!!! Főleg az, amikor az egyik lábam jana kezdte simogatni, a másikat a Nagyija. Amikor Jana észre vette, akkor össze is nevettünk hárman. Jól éreztem magam nagyon. Szinte sajnáltam, hogy el kellett jönnünk, de félő volt, hogy Jana Apukáját berendelik paksra, mert ügyeletben volt.

Irány a másik Nagymama. Ő a kenesei honvéd üdülőhőz tartozó lakások egyikében lakik Jana Apukájának az öccsével, aki az üdülőnek is dolgozik, és nagy fradi drukker, Jánoshoz hasonlóan, illetve még durvábban. Megmutatta a szobájában fellelhető összes ereklyét. Az járt végig a fejemben, hogy ha Apucikám ezt látná, még inkább helyeselné a választásomat. :)

Aztán leszaladtunk a partra megnézni a Balatont. Oda sajnos a Nagyi nem jött, mert eléggé fájnak a lábai, így csak 5-en mentünk. Gyönyörű ilyenkor a Balaton. Sokkal jobban szeretem ősszel és télen, mint nyáron. Nincs egy lélek se, pár eltévedt helyi pecást leszámítva. A szél nem volt erős, a napis sütött, de annyira mozgott, hogy a kikötőben parkoló vitorlásokat megmozgassa és mindenhonnan a loccsanó víz hallatszódot a tompa puffanásokat kísérve, ahogy a hajó oldala, a kerékgumik, és a part találkoztak. Imádom! Jana sokat mesélt a gyerekkoráról, amikor a nyarakat itt töltötte, és mint benfentes a nyaraló terület urai voltak. Kicsit irigyeltem is....zseniális lehetett.

Jó volt a séta, jól esett, bár a hasam egyre jobban görcsölt, de próbáltam továbbra sem erre figyelni. Bementünk a szálló egyik épületébe, ahol az előadó terem/étkező is van, ahol a Szilvesztert is rendezik, ahova mi is megyünk majd. Ha nem tudom, hogy a hely a honvédség tulajdonában van, akkor a berendezés, a hely hangulata elárulta volna. Szinte láttam magam előtt, ahogy honatyáink ott rágják a gittet a megterített, csordultig pakolt asztalok mellett, természetesen alkohol kíséretében, és szép lassan elveszítik uriember mivoltjukat az ital hatására, már ha volt nekik. :)

Utána leültünk a bárba, ahol kaptam egy helyi specialitású italt, ami Triple Sec-ből, fűszeres rumból készül, amit átengednek a kávéfőzőn, és az abszinthoz hasonlóan kockacukorral isznak. Ez az ital a grog névre hallgat. Ahogy elkezdtem inni, a szemüvegem alá ment a forró ital gőze, az ereje az orromban, úgyhogy ki kell jelentenem, elérzékenyültem az ital hatására. :) Ezzel együtt nagyon ízlett, és 1-2 órára a közérzetemet is megoldotta. Amikor mindenki megitta a magájét, akkor visszamentünk a Nagyi lakására, ahol a nappaliban megkínált süteménnyel. Itt felmerült bennem, hogy a mai nap pulykatömés esete forog fenn, így én szépen, csendben, sunyi módon nem vettem a sütiből. A beszélgetés majd eltereli mindenki figyelmét a nem fogyasztásomról. Én kis naív. Beszélgettünk a Nagyival, akinek olyan eszeveszett jó humora van, hogy 2 percen belül beleszerettem. Nem mindig volt egyértelmű, hogy viccel, de 1-2 alkalommal lebukott a szája szélén megjelenő kaján mosollyal. Mivel egyszer kétszer hallkan kinevettem, amikor olyat mondott, amit senki nem vett viccesre, így kimondatlanul valami szövetség jött létre közöttünk. Arról nem is beszélve, hogy nagyot hallónak van elkönyvelve, de volt olyan, amikor lebukott vele, hogy nem is mindig hall olyan nagyot, ami nagyon tetszik nekem! :)  Egyszer csak, amíg a többiek beszélgettek, rámnézett, majd a sütire, megint rám, majd megint a sütire, és ellentmondást nem tűrően biccentett a tálca felé. Éreztem, hogy innen nincs menekvés, de annyira jó fej volt, hogy már az se érdekelt, ha felfordulok a sütitől, de annyira a szívembe lopta magát, hogy akkor is le fogom gyűrni vendégváróját. Az első falatom után elégedett mosoly volt a jutalmam. Zabálni való nő! :) Utána mondta, hogy legyek jó a Janához, és nagyon szeressem, és legyek olyan jó menye Icának, mint Ő volt neki. Az futott át az agyamon, hogy ennél sokkal többet én sem kívánok, de nem mondtam semmit, csak mosolyogtam, és megsimogattam a Jana kezét.

Amikor kifelé sétáltunk a kocsihoz, akkor a fájós lába ellenére kikísért minket. Egyszercsak belém karolt, és együtt lépdeltünk le a lépcsőn. Elmondta, hogy nagyon vigyázzak janára, és menjek hozzá, mert jó fiú. Szívembe zártam ezt a kis öreg hölgyet. Nagyon megkedveltem. Amikor kiléptünk a ház ajtaján, és én már leléptem az utolsó lépcsőfokról, a Nagyi pedig még nem, akkor is alacsonyabb volt nálam. Meg is kérdezte, hogy hol lógattak a szülei gyerekkoromban, hogy ilyen magas lettem. :) Elbúcsúztunk, bár sajnáltam, hogy csak ennyit maradtunk.

Az egész nap valahogy, annyira furcsa érzéseket váltott ki belőlem. az egyik, hogy mivel az én Nagyszüleim nem élnek, így nagyon jó érzés volt ilyen közegbe lenni. kedvesek voltak, közvetlenek, és eszembe jutottak az én Nagyszüleim. Tudod, hogy kedvelnék Janát, és az egyetlen dolog, ami zavar a megismerkedésünk idejében, hogy ők ezt már nem láthatják. Bár valószínüleg nagyon el lennének keseredve a kiköltözésem miatt. A másik, ami miatt ez a nap úgy volt jó, ahogy volt, az Jana. Egész nap úgy viselkedett, úgy állt hozzám, hogy igen, én hozzá tartozom, fogta a kezem, odafigyelt rám, azt is észrevette, amikor rosszabbúl voltam, próbált segíteni, nem hagyott egyedül egyszer sem, fogta a kezem. Egész nap olyan volt, hogy én tényleg hozzá tartozom, mi tényleg egy pár vagyunk, és felmérte azt is, hogy ezek a bemutatások izgalommal, feszültséggel járnak nekem, és ezen ott könnyített, ahol tudott. Nagyon hálás voltam neki, nem is ign értem, hogy hogylehet ennyire tiszta, és normális a hozzáállása a dolgokhoz. ismét bizonyította, hogy Ő egy nagyon jó ember.

Hazafelé már biztos volt, hogy Jánosnak nem kell bemenni ügyeletbe, már nem siettünk annyira, csak úgy hogy Szekszárdon még nyitva találjuk a legjobb fagyist, mert majd otthon, filmnézés közben megesszük. Ha valaki a mai és tegnapi menürendszeremet elolvassa, akkor a fogyókúra szó maximum olyan aspektusban kerülhet szóba, hogy nem ártana. Édestölcsérben, két gombóc (karamell, és dió)...ami a csövön kifér. és akkor sír a szám, hogy hasam méretét tekintve a 4 hónapról az 5-re léptem 24 óra alatt. Aki hülye...Ja, és hogy a sztori teljes legyen, a fagyasztóbol előkerült Kitti esküvői tortájának maradéka, amiről a marcipán rózsák egyikét a beának "muszáj" belenyomni a megsemmisülésig dagadt hasába.

Elkezdtük nézni a 6 nap 7 éjszakát, miközben felvettem az egyoldalú harcot a fagyival. tetszett a film, és a közelébe nem voltam a bealvásnak, ami az elfogyasztott cukor mennyisége után nem egy orvosi talány, viszont örültem neki, hogy most nem fogok bealudni a múltkorihoz hasonlóan. De hiába...a mozgalmas napnak köszönhetően én voltam az egyetlen, aki nem volt álmos, úgyhogy nem néztük végig a filmet, hanem elraktuk magunktat másnapra.

Felmerült, hogy úgy fogunk indulni Budapestre Anyumékhoz, hogy előtte megállunk virágot venni. Azt is megbeszéltük, hogy 10-kor van indulás, hogy 12-re odaérjünk, és még előtte a már megvásárolt, díszdobozoz Dúzsi bor mellé (amit a szüreti bálon mi is ittunk Icával), és saját főzésű pálinka mellé szeretne virágot venni Anyumnak. Az Apukája szereti a pontosságot, és a precizitást, ilyen dolgokban nem ismer tréfát. Ha 10, akkor 10. Amúgy ezt én nagyon becsülöm benne. Annyira izgult a vasárnapon, hogy reggel még a nagy megébredés előtt hallottuk, ahogy kihajt a kocsival. Biztosra vettük, hogy nem bírta tovább, és a virágot előbb elment elintézni, ami be is igazolódott Ez annyira jól esett!

A kocsiba már nem nagyon lehetett beszélni velem. nagyon ideges voltam a szülők találkozása miatt. Szeretem a szüleimet, tudom, hogy milyenek, és jobbat nem is kívánhatnék. Viszont azt is tudom, hogy Apucinak ez most a lehető legrosszabbkor jött. Biztos voltam benne, hogy összeszedi magát erre az alkalomra, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy jó benyomást tegyen, és nekem megkönnyítse a helyzetet nekem. Ennek ellenért nem tudtam megnyugodni. Volt kerti körjárat, a konyha kert bemutatása, és mint utóbb kiderült nehéz helyzetének rövid ismertetése...közben Anyu forgószélként süvített a konyhának összes szegletében egyszerre, ahol egy idő után társa lett Ica is. Amikor minden pofavizit szabályának megfeleltünk a kommunikáció szintjén, és az ebéd is elkészült leültünk enni. Többnyire a korábbi években tett nyaralások anekdotái kerültek terítékre, ahol érezhető volt, hogy Apunak ízlik a kapott házipálinka, mert nagyon beszédes volt. De tudom, hogy ez csak nekem tűnt fel, mert én láttam a külömbséget magához képest. Utána átültünk a nappaliba, és ott folytattuk a beszélgetést. Szóba került Paks és az atomerőmű, aminek különösen örültem, mert így Jana szülei is meséltek, ráadásul Ádit nagyon érdekli, volt is ott, és be tudott kapcsolódni a beszélgetésbe. Mindeközben én folamatosan arra gondoltam, hogy mennyire szeretném, ha vége lenne a napnak. Emiatt lelkiismeretfurdalásom volt, mert olyan, mintha Jana szüleit akarnám hazaküldeni, de nem erről volt szó. Amíg a szülők együtt voltak, addig én tiszta ideg voltam, és ebbe rendesen el is fáradtam. :)

Amikor kikísértük Jana szüleit a kapuhoz, és elindultak, akkor Jana kiállt az utca közepére, és amíg látszott a kocsi, addig integetett, és nekem csak akkor esett le, hogy ők decemberig már nem látják egymást decemberig. Megható volt, és ahogy ott néztem Őt tudtam, hogy a legjobb ember mellett vagyok, akinek pont olyan a viszonya a szüleivel, amilyennek lennie kell, ami nekem nagyon fontos. Láttam a meghatódottságot a szemén, és a szívem szakadt meg. Ekkor Apu megkérdezte tőle, hogy amikor kiment, akkor az elején hogy viselte a szülei távollétét. Mondta Jana, hogy az elején azért sűrűbben járt haza, de nem volt könnyű egyikőjüknek sem. Apu erre azt mondja, hogy el sem tudja képzelni, hogy ő hogy viselné, ha a gyereke elmenne. Hosszú hatásszünet, próbáltam értelmezni amit mondott. Nem sikerült. "Apu...ugye tudod, hogy januárban megyek?" :) "Úgy is visszajössz!" :) Mindannyian elkezdtünk nevetni, de azért később ezen elgondolkodam, bár teljesen feleslegesen, mert nem jutottam semmire.

Megbeszéltük Janával, hogy vasárnap még ott alszunk Anyuméknál, sőt....volt szó róla, hogy átmegyünk Ildiékhez, vagy Eszterhez, de estére megint elhatalmasodott a nátha és a köhögés rajtam. Így ildiék szóba se kerülhettek, mert nem fogom kockáztatni, hogy elkapják tőlem, Eszterhet iddogálni meg nem volt erőm átmenni.

Reggel Apu édi volt nagyon...mire felébredtünk már készültek a bundáskenyerek, ami azt hiszem a lejtő legalja a fogyókúrám szempontjából. Illetve ekkor ezt gondoltam, de ennek a napnak a folytatása nem engem igazolt. :D

Mivel megbeszéltük, hogy ma Jana főz, és én kuktáskodom mellette, és az elmúlt 3 napot nem sikerült kettesben tölteni, így elbúcsúztunk Aputól (Anyu dolgozott, Ádi suliban), és elindultunk bevásárolni. Gulyás leves és palacsinta. Kész...ebben a pillanatban már a küzdelmet is feladtam, hogy legalább stagnálást elérjem a súlyomat illetően ebben az egy hétben. hazafelé már könyörgőre fogtam Janánál, hogy ígérje meg, hogy kint NEM HAGY ENNI! Én belepusztulok, ha hízásnak indulok, és az eddigi munkám megy a kukába. Azt mondta, hogy ok, mjd igyekszik segíteni. A baj csak az, hogy ebben az egy hétben sem fogott fegyvert a fejemhez, hogy "márpedig egyél". És én még is ettem. Ettől félek egy kicsit. Tartanom kell magam.

Hazaérve jó hangulatban, 1-1 sört felpattintva megfőztünk, megebédeltünk, és sziesztáztunk egyet. Ez a folyamat tulajdonképpen kedd estig tartott, mert egész nap annyi időre dugtuk ki az orrunkat a lakásból, hogy elsétáljunk a gyógyszertárig, mert Kitti barátnőjének kellett volna egy gyógyszer, de azt sajnos nem adtak vény nélkül, illetve Janának és Kittinek is fogytán volt Hollandiában a kalmopyrinje, és abból vettünk 4 dobozzal. Ettük a maradékot, beszélgettünk, együtt voltunk. nem is vágytam többre, másra. Viszont már ott lebegett a szemem előtt a másnap hajnal, és rányomta a fejemre a pecsétjét. Kezdtem nem jól érezni magam. Korán le is feküdtünk este, mintha le akartuk volna tépni a sebtapaszt "essünk túl rajta"

Hajnalba kelés, hívtam taxit, mint a múltkor, a koferremmel a kezemben (bele akartam mérni a fém vázba a reptéren, hogy bele fér-e a nagy kézipoggyász kategóriába) elindultunk. Gyűlöltem azt a reggelt. Tiszta szívből! Kiértünk Kö-Ki-re, ahol elértük az egyel hamarbbi buszt is. Ülni is tudtunk, mert nem voltak sokan. Ennek nagyon örültem, mert a múlkori rosszúllét egy kicsit befészkelte magát a fejembe, és a helyzet hasonlósága miatt enyhe émelygés ütötte fel a fejét, de nem foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy csak a elmém játszadozik velem, bár a reptér színeitől, szagától kicsit rosszabb lett.

Viszont nem volt időm ezzel foglalkozni, hiszen Jana elmenni készül. Annyira üres voltam beülrő, hogy valami hihetetlen. Nem érzékenyültem el, nem tudtam volna sírni, csak az volt bennem, hogy most valami olyat csinálok, amihez nagyon nagyon nincs kedvem. Nem akarom elengedni, de elengedem. nem akarok nélküle lenni, de nélküle leszek, és nem is kevés ideig, mert december 4-ig nem látom. órdítani inkább tudtam volna, mint sírni. Hála az égnek hamar bement a tranzitba, és nem búcsúzkodtunk sokáig, mert nem tutam volna elviselni. Ahogy eltűnt a szemem elől menekültem onnan. Úgy éreztem, hogy ha nem megyek ki, akkor megfulladok, és elküldök valakit a fenébe. Persze a busz nem sokkal előttem mehetett el, mert 28 percet kellett várni a következőre. közben Viberen még beszéltünk Janával, de valahogy nem tudtam mit mondtani.

Hazamentem, beraktam valami lgymatag filmet, illetve többet is, és próbáltam aludni, ami nem ment, úgyhogy nem tudom hány filmet nézhettem meg, mindezt emrió pózban, Jana helyén feküdve. Egy mániákus deepressziós megirígyelhetné, amit én aznap leműveltem.

Az elmúlt napokban rettenetesnek éreztem, hogy nincs velem Jana! Elmentem Eszterrel bulizni, de nem hogy nem segített, hanem rosszabb lett. Nem volt kihez haza menni, nem volt kit átölelni.

pedig még a költözés időpontja is közelebb került, mert Anyu főnöke felajánlotta a céges kisbuszt. A gumik rossz állapota miatt viszont minél hamarabb át kell esni a költözésen, így 11.17-én, most vasárnap lesz megejtve. Már alig várom, hogy túl legyek rajta, mert egy feladattal kevesebb, és ezzel is közelebb kerültem a végéhez. Bár most úgy érzem, nehéz bármibe kapaszkodni.

Amikor a levelezés elkezdett komolyra fordulni közöttünk, akkor a kiköltözés, a nagy váltás tűnt a legnehezebbnek az egész történetben. De nem...szó sincs arról, hogy az olyan nehéznek tűnik. Tudom, hogy majd az lesz, de kibírni 1,5 hónapot valki nélkül, aki nélkül 1 hét is feladat...ez az igazán nehéz.